Belföld

Hasítanak a kormányközeli vállalkozók cégei a vizes-vb közbeszerzésein

a budapesti vizes vb helyszíne
a budapesti vizes vb helyszíne

A Magyar Nemzet összesítése szerint a már eredményesen lezárt, a vb-hez kapcsolódó több mint 102 milliárdnyi közbeszerzés több mint 70 százalékát (egészen pontosan 73,9 milliárd forintot) nyolc hazai nagyvállalkozó cégei nyerték el.

Igazából nagy meglepetés nincs, a nagyot szakító vállalatok többsége már évek óta jól teljesít az állami tendereken, bevételeik jelentős része ilyen megbízásokból származik.

Az egyik legérdekesebb adat, hogy

ez a 70 százalék kevesebb mint 20 pályázaton hozott el közel 74 milliárdnyi megrendelést, míg a maradék 30 százalékon több mint 60 vállalkozás osztozott. 

Utóbbiak nem is nagyon fértek oda milliárdos projektekhez, inkább csak 10-100 milliós megbízásokat kaptak. Azok a cégek, melyek mégis milliárd közelébe jutottak, szinte kizárólag vagy állami vállalatok (mint például a balatonfüredi parkolót építő, önkormányzati tulajdonban álló Gótika Kft. és a nyitóünnepséget szervező Müpa), vagy nagy nemzetközi cégek (mint a nyitóünnepségben szintén szerepet vállaló francia ECA2, illetve a pesti rakparton dolgozó Colas), írja a lap.

A legnagyobb nyertes Orbán Viktor jó barátja, Garancsi István 43,4 milliárddal, 

de Szijjártó Péter barátja, Kuna Tibor is nagyot kaszál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik