Belföld

A Jobbik megduplázná a politikusbűnözők büntetését

A Fidesz és az alvilág kapcsolatának vizsgálatát is javasolja a párt a nemzetbiztonsági bizottságnak.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője furcsállotta, hogy sajtóhírek szerint a fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd múlt heti lakossági fórumát a rendőrség mellett egy olyan biztonsági cég biztosította, amelynek vezetője ellen régóta folyt titkos információgyűjtés. Az ellenzéki politikus nem értette, miért volt szükség a rendőrség mellett egy másik szervezet bevonására, amely éppen előbbi látókörében áll. Arra is választ vár, ki és milyen pénzből fizette a céget.

Mirkóczki Ádám menetrendszerűnek nevezte, hogy kormánypárti rendezvényeken felbukkannak olyan,

minimum kétes figurák, akik nem biztos, hogy a törvényesség talaján állnak.

Szerinte ezek az esetek aggasztóak. A nemzetbiztonsági bizottságnak külön napirendi pontként kell foglalkoznia az üggyel, és meg kellene hallgatnia a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az ügyészség és az Alkotmányvédelmi Hivatal embereit. Ha a Fidesz nem támogatja a napirendi pont tárgyalását, akkor burkoltan elismeri a kapcsolat létét – tette hozzá.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban tudatta, hogy Rogán Antal soha nem alkalmazott sem biztonsági szolgálatot, sem testőrt. A csepeli nemzeti konzultációs fórumra is csak ketten kísérték el: sofőrje és személyi titkára. Rogán Antal az eseményen meghívott vendégként vett részt, minden egyéb a rendezvény szervezőinek döntése volt – írták.

Közben a Jobbik benyújtotta törvényjavaslatát a Büntető Törvénykönyv módosításáról, amely szigorúbban lépne fel politikusok ellen, ha a bűn útjára lépnek. Az indoklás szerint jelenleg az igazságszolgáltatás alkalmatlan arra, hogy a közpénzek eltűnését meggátolja, a

politikusbűnözőket kellő hatékonysággal megbüntesse.

A párt érthető társadalmi elvárásnak tartja, hogy a jogalkotó a büntető szabályok szigorításával megteremtse a hivatalos személyek, a közmegbízatást betöltők fokozott büntetőjogi felelősségét.

Dupla büntetés

Megemelné a büntetési tételeket a hivatalos személyek, a közmegbízatásuk felhasználásával bűncselekményt elkövetőknél, gyakorlatilag megduplázná a jelenlegi büntetési tételeket. A párt szerint a módosítás szükségességét alátámasztják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatai, és az OLAF kezdeményezései is.

Úgy tűnik, hogy Magyarországon a hatályos büntetőjogi szabályozásnak nincs meg a kellő visszatartó ereje a közélet tisztaságát sértő, a vagyoni és a gazdasági bűncselekmények esetében. Ugyanakkor az sem felejthető, hogy minden jogszabály annyit ér, amennyit alkalmaznak belőle. Tehát a gazdasági bűnözéssel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében a vagyoni, korrupciós bűncselekmények súlyosabb következményeket kell, hogy vonjanak maguk után, mint ahogy azt a hatályos törvények előírják.

A Jobbik emlékeztet rá, hogy bizonyos bűncselekmény (hivatali vesztegetés, vesztegetés, csalás, hűtlen kezelés, költségvetési csalás) elkövetője nem is lehet más, mint közhivatalnok, amit már a Csemegi Kódex is minősítő körülményként értékelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik