Sport

Klein Dávid: Nem keserű a kudarc, de mardosó

Klein Dávid kilencedik alkalommal vágott neki idén a Mount Everestnek, arra készült, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül érjen fel a 8848 méteres csúcsra. Az Everest Expedíció 2017 során Suhajda Szilárd volt a társa, neki azonban a 6500 méter magasan lévő kettes táborból vissza kellett fordulnia, mert rosszul lett. Klein két filmes serpával folytatta az utat, de 8100 méteres magasságban visszafordult a rossz időjárási körülmények miatt.

Mikor visszaért az alaptáborba, akkor készített vele interjút az RTL Klub Fókusz c. műsora, amit hétfőn mutatott be a csatorna:

Visszatérni egy kemény expedíció után és élve lenni, és egymásra nézni a mászótársammal, az Edinával, aki az alaptábor-vezetőnk volt, és azt mondani, hogy oké, ezt együtt csináltuk, ez sose egy ilyen keserű kudarc. De azért mardosó, mert nagyon szerettem volna feljutni

– mondta Klein Dávid.

Azt mondta, nem akart alábbhagyni a szél, így egyre inkább ki kellett tolniuk az indulási időpontot a nagyjából 8000 méteren lévő négyes táborból.

Aztán volt egy pont, amikor nem volt mit tenni, ha palack nélkül el akarok indulni, akkor el kellett indulni. 60-as (kilométer per órás – a szerk.) szél biztos, hogy volt, messze erősebb lökésekkel, egész egyszerűen, felőrölt minket. Két-három óránál tovább nem mehettünk és aztán be kellett látni, hogy ez így nem megy.

Klein Dávid elmondta, Suhajda Szilárddal és Török Edinával szeretne most eltölteni egy kis időt, hogy együtt végiggondolják, mit is éltek át. Az expedíció követőinek már Katmanduból üzentek Suhajda Szilárddal, megköszönték a támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik