Foci

A Fradiból eltűnt a szeretet

Fradi Múzeum (fradi múzeum, )
Fradi Múzeum (fradi múzeum, )

A Fradié az ország első, hivatalosan is múzeumi ranggal rendelkező klubtárlata. A keddi sajtótájékoztatón kiderült az is, a klub legendás Erkölcs, Erő, Egyetértés jelmondatában egykor szerepelt a szeretet szó is, de az elmúlt évtizedekben valahol elveszett. Tárlatvezetés.

Kubatov Gábor az jó isten megmentője és Orbán Viktor is” – jelentette ki Wlach László, az Etyeki Fradi Baráti Kör alapítója, egyben a Ferencváros hetedik szolgája, aki nem mellesleg hatvan éve szurkol a zöld-fehéreknek. Nem kell csodálkozni az úr túlcsorduló érzelmein, mert az idézett mondat a fővárosi klub keddi sajtótájékoztatója után hangzott el, valahol Albert Flórián aranylabdája, Nyilasi Tibor ezüstcipője és az 1965-ben elnyert Vásárvárosok Kupája háromszögében. 

Vécsey Dolfi sztori:

Azért jó FTC-sajtótájékoztatóra járni, mert az ember rendre találkozik olyan “zöldvérűekkel” , akiktől tucatnyi anekdotát hallhat. Ezeket többnyire erősen kiszínezték az évtizedek, de ettől még egytől még állják a kort.

Török Lajos, aki évtizedes sport és munkakapcsolat köt a Fradihoz – a Népligeti központot igazgatta – , egy 1961-ből előhúzott sztorival lepett meg. “Tizennyolc éves süldő futballistaként saját szememmel láttam, amint a kapusedző, Vécsey Dolfi száz forintba fogadott a felnőtt keret tagjaival, hogy a tizenhatososról, állítottból nem tudnak neki gólt rúgni. Tudod mekkora pénz volt egy százas akkor? Hatalmas. No de, elég az hozzá, hogy az egyik játékos, nevét fedje jótékony homály, miután a negyedik, ötödik próbálkozónak sem sikerült a kapuba lőni, át akarta verni. A bekészített labdák közül az egyiket a bal alsóra lőtte, és rögtön utána egy másikat ráemelt a jobb felsőre. Vécsey remek vetődéssel megfogta a laposat, majd azzal a lendülettel eldobta a labdát, amely telibe találta és kiütötte a jobb felsőbe, gólba tartó másodikat. Hihetetlen volt, ezerből, ha egyszer sikerül az ilyen!”

A keddi sajtótájékoztató lényegét tekintve persze nem erről, hanem arról szólt, hogy a Groupama Aréna földszintjén 2014. augusztus 7-én újranyitott Fradi Múzeum mától állami kiállítóhelynek minősül, így részt vehet akár a Múzeumok Éjszakáján is. De ettől is sokkal fontosabb, hogy Nagy Béla klubkrónikás öröksége ország-világ előtt méltó módon és főképp hivatalosan is bemutathatja az FTC történelmét.

Aranylabda replika, VVK-serleg és Ezüstcipő 
Fotó: MTI 

Az ezerkilencszáz darabból álló tárlat a jövőben további dokumentumokkal egészülhet ki, lévén a klub együttműködési megállapodást írt alá Kenyeres Istvánnal, Budapest Főváros Levéltára főigazgatójával. “Az FTC múltja ezer szállal kötődik a főváros történetéhez. Az egyesület története nélkül nem lehet megismerni Budapest múltját sem” – jelentette ki a főigazgató, aki e jeles alkalomból rögvest a klub és a múzeum rendelkezésére bocsájtott egy, a Ferencváros előtt még nem ismert dokumentumot.

Ebből kiderült, hogy bármilyen hihetetlen, a klub 1899-es alapításakor rögzített “zöld szentháromság”, a három E, azaz Erkölcs, Erő, Egyetértés (látható a címer alján is), 1948-ban, a Fradi negyedik alapszabály módosításának alkalmával kiegészült a Szeretet szóval.

Hogy az idő múlásával hova tűnt a klub jelmondatából a Szeretet, nem tudni. De immár tény, benne volt és manapság tán a zöld-fehér szimpatizánsok egymás közti párbeszédében nagyobb szükség lenne rá, mint valaha. Ismerve a Wlach úr által istenített klubelnök és egyes Fradi-szurkolók közti egyre durvuló ellentétet, tán érdemes lenne leporolni e szép magyar szót és deklaráltan újra belevenni a jelmondatba.

 
Erkölcs, Erő Egyetértés – hiányzik a szeretet
Fotó: MTI 

Dékány Ferenc, a klub örökös bajnoka, akit a szurkolók Pofinak becéztek, anno így vélekedett minderről: “Itt nincs főrangú és alrangú tag, nincs nagy és kis fradista, itt mindenki egyforma. Itt mindenkinek egyformán ver a szíve, a Ferencváros és azon túl az egész magyar sport diadaláért.” 

Klubhűség terén szavai ma is aktuálisak – kellene legyenek. Szurkolótól, elnökig bezárólag. Mindenesetre még a múzeum jelenlegi igazgatója, Tobak Csaba is annyira meglepődött az új információn, hogy abbéli felvetésünkre, van-e esély arra, hogy a három E-betű mellé a Szeretetet is visszakerüljön, így válaszolt: “Az információ nekünk is új, ezért további kutatást igényel. A levéltár segítségével megpróbáljuk kideríteni, jelmondatunkba a háború után miért került bele a Szeretet szó, majd az elmúlt évtizedekben miért tűnt el újra. A kérdésről ennek ismeretében tud dönteni a Fradi vezetése.”

Merthogy a jelmondat felülírásához alapszabályt kellene módosítani. Ezt már Nyíri Zoltán árulta el a Sport24 kérdésére. “2006-ban volt legutóbb alapszabály-módosításunk. Elárulhatom, alapvető kérdésekben alig változott az elődeink által a kezdetekkor megfogalmazotthoz képest. Mindenesetre, ha pontosan kiderül, hogy 1948-ban miért is került be a Szeretet szó, később miért került ki onnan, úgy elnökségünk hivatott határozni az ügyben. Jelen információ birtokában objektív akadályát nem látom ennek” – fogalmazott a klub operatív igazgatója.

 
A “beszélő öltözöszekrények” különösen ötletesek
Fotó: MTI 

Kubatovtól, Orbántól, szeretettől, nem szeretettől és szurkolói szimpátiától, unszinpátiától függetlenül azért leszögezhető, nem kis pátosszal bír, amikor az ember végigsétál a kiállításon. A tárlat gazdagságát, ötletes megjelenítéseit, színvonalát tekintve megállja a helyét a Manchester United, a Bayern München, vagy éppen a Barcelona múzeumával szembeni összehasonlításban is.

A látogató Európában érzi magát. Budapest IX. kerületében, futball témában ez manapság szép siker.

Olvasói sztorik