Vasárnap elbúcsúzott az olasz labdarúgás egyik ikonja. Francesco Totti 1992 óta tartozott az AS Roma felnőttcsapatához, 786 mérkőzés, 307 gól, egy bajnoki cím, két-két Olasz Kupa és olasz Szuperkupa-győzelem után vonul vissza, 40 évesen. A válogatottban 58 meccsen 9 találatot szerzett, tagja volt a 2006–ban világbajnok együttesnek.
Az utolsó mérkőzése elég emlékezetesre sikerült, és ehhez még csak gólt sem kellett szereznie. A második félidőben állt be csereként a Genoa ellen, a fordulatos találkozót végül egy 90. percben nyerte meg az AS Roma 3-2-re, ezzel meglett nekik a második hely a bajnokságban és ott lesznek a következő szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján.
Totti búcsúja:
A lefújás után Totti visszatért a pályára, ahol kapott egy bekeretezett 10-es Roma-mezt. Ezután körbesétált a lelátó előtt a gyerekei kíséretében, külön elbúcsúzva a szurkolóktól is. Amikor a Curva Sud elé ért, akkor már könnyezett a meghatottságtól, de ezen az estén ezzel mindenki így volt a Rómában. A végén még a játékostársak is elköszöntek tőle és beszédet is mondott.
Hiányozni fogsz
– mondta egy focilabdának, amit előbb aláírt, aztán a lelátóra rúgott.
Hát így búcsúzott el az AS Roma legtöbbször pályára lépő és a legtöbb gólt szerző játékosa. A kapitány.
Fotó: Europress/AFP/Vincenzo Pinto