Közélet

Vonattal ütközött egy autó Őrbottyánnál

A vasútvonalon jelentősek a késések; a menetrend szerinti közlekedés délre állhat helyre.

A fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott egy személyautó, és összeütközött a Budapestről Vácra tartó személyvonattal Őrbottyánnál vasárnap reggel.

Senki sem sérült meg, de a vonalon jelentősek a késések – tájékoztatta a katasztrófavédelem és a Mávinform az MTI-t. Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy az őrbottyáni Dózsa György utcában lévő átjáróban történt ütközéskor a vonat az árokba lökte az autót, amelynek egy része most is a sínekre lóg. Az első jelentések szerint a vonaton 20-30-an utaztak, az autóban csak a sofőr ült, de senki sem sérült meg.

A helyszínelés már tart, a munkálatokat a gödöllői tűzoltók segítik – tette hozzá a szóvivő.

Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese közölte, hogy a helyszínelés végéig a két állomás között lezárták a vasúti pályát, így ott most nem járnak a vonatok. Az utasok szállítására a MÁV- START Zrt. már megrendelte a buszokat.

A balesetet szenvedett szerelvény 100–120 perc késéssel tud továbbmenni, a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon közlekedő többi vonat utasainak pedig 25-30 perc késésre kell számítaniuk. A menetrend szerinti közlekedés délre állhat helyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik