Közélet

Kimagyarázta magát a Dublinban lefülelt magyar drogtermesztő

A férfi hét éve él az ír fővárosban, tavaly februárban kapták el, miután lakásán termesztette a növényeket

Igazán nem mindennapi magyarázattal úszta meg a súlyos büntetést egy 31 éves magyar férfi Írországban. A  drogtermesztő Dublinban bukott le harminckét tő kenderrel. Azt mondta, vacsorára ette – írja a Bors.

A férfi hét éve él az ír fővárosban,  tavaly februárban kapták el, miután lakásán megtalálták a növényeket. A kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy alvászavara van, amit csak a marihuána elfogyasztásával tud enyhíteni: megeszi a növényeket. Erre hivatkozott a bíróság előtt is.

A magyar férfi nem volt ismeretlen a törvény előtt, korábban magyar személyi igazolvánnyal próbált ír szociális segélyért folyamodni. Ítéletében Martin Nolan bíró figyelembe vette a vádlott magyarázkodását, aki szerinte nem akart ennyi növényt termeszteni, csak véletlenül sikerült így. Mivel a magyar férfi nem akarta eladni a növényeket, a bíró végül úgy döntött, hogy elegendő lesz 18 hónap – szigorú ellenőrzés mellett – felfüggesztett börtönbüntetés, ráadásul még egy növényt is megtarthatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik