Belföld

Lázár: a magyar honvédség nagyarányú fejlesztés előtt áll

Lázár János - kományszóvivői (Array)
Lázár János - kományszóvivői (Array)

Mind létszámban, mind eszközben bővítést tervez a kormány a hadseregben – mondta Lázár János a kormányinfón.

Minden szomszédunkban intenzív haderőfejlesztés zajlik,

tette hozzá a miniszter, ezért Magyarország sem maradhat le. A fejlesztés már a 2018-as költségvetést is érinteni fogja, a hadsereg megerősítése a kormány kiemelt célja. A honvédség nemzetközi szerepére utalva elmondta, hogy

A NATO nem azt jelenti, hogy az ország lemondhat a saját védelméről.

A magyar honvédségnek egyrészt helyt kell állnia szövetségesként, másrészt meg kell védenie a határait. Az elmúlt években sokat tett a kormány a rend fenntartására a határokon belül, például felére esett vissza a Magyarország területén elkövetett bűncselekmények száma, jelenleg 18 ezer fogvatartott van az országban a 2010-es 12-13 ezerrel szemben, és megnövelték a rendőrség létszámát is.

Lázár a brit terroresemények és a NATO katonai védelmi helyzetével kapcsolatban megjegyezte, hogy a bevándorlás kockázati tényező, a terrorveszélyhez hozzájárul az ellenőrizetlen bevándorlás.

Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy párhuzamos társadalmak jöjjenek létre.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy aggodalomra ad okot az instabil macedón helyzet és az EU hibát követ el abban, hogy Törökországot támadja, miközben az Unió biztonsága éppen Törökországon múlik az ország határain található nagyszámú menekült miatt.

Lázár értetlenségét fejezte ki a brüsszeli kritikák miatt, amelyben elítélik azt, hogy a magyar rendőröket a határon megtámadó menekülteket elsőfokon terrorbűncselekmény miatt elítélték. Az Európai Bizottság határzárral kapcsolatos eljárásainak lezárására a kormány javaslatot tesz, szerintük, megfelelnek az emberjogi szabályoknak, miközben a Bizottság ezt vitatja. A kormány továbbra is azt gondolja, hogy meg kell tiltani a határhoz érkező bevándorlók szabadon mozgását az országban, szigorú ellenőrzésnek kell őket alávetni és a tranzitzónákban őrizni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik