Foci

Két piros, tömegjelenet, öt gól – ez a Király-kupa

Atlético-Barca (atlético madrid, barcelona, )
Atlético-Barca (atlético madrid, barcelona, )

Elképesztő mérkőzést hozott a spanyol Copa del Rey szerdai visszavágója. A madridi, Vicente Calderón Stadionban az Atlético mindent megpróbált, mégsem tudta ledolgozni két gólos hátrányát, így a katalánok jutottak az elődöntőbe.

Az azért beszédes, amikor több, mint hét perces az adott meccs gólösszefoglalója… A spanyol Király Kupa negyeddöntőjének szerdai visszavágója ilyen. Az 1-0-ás Barcelona győzelmet hozó első meccs után olyan lett a visszavágó, amilyenről minden futballszurkoló álmodik. Volt itt minden, iszonyatos hajtás, lesgól, megadott és meg nem adott vitatott tizenegyesek mindkét oldalról, tömegjelenet a félidőben, két Atlético Madrid piros lap – nem kell ragozni. 

Minden úgy indult, ahogy a hazai fanatikusok megálmodták, ki más, mint Torres és már az első percben megszerezte a vezetést. Suarez zseniális passzából Neymar válaszolt erre sebesen a 9.-ben, majd jött az első két vitatott helyzet. Neymar újabb (les)gólját  – gyanúsan egy vonalban volt védőjével – és Mascherano büntetőjét kérik számon a Barcelona szurkolók Jesús Gil játékvezetőn. Utóbbit semmiképp sem csodáljuk, mert amikor Juanfran nekiszaladt az argentin védőnek, az a 16-oson kívül állt vagy fél méterrel. Fault volt, csak éppen büntetőterületen kívül állt a védő, így indult a szabálytalanság, miután a lendülettől mindketten beestek belülre…

 

Minden esetre Raúl García nem hibázott, így újra felcsillant a remény az Atlético játékosok előtt, amit a madridi védő,Miranda egy Barca szögletet és fejest követő szerencsétlen öngóllal egalizált. Az első félidő adok-kapokjára Neymar tette fel a pontot. Miközben az Atlético játékosai Griezmann lövése után kezezést véltek látni – és tényleg az volt – és büntetőt reklamáltak, a Barca gólig vezetett egy villámgyors kontrát.

Öt találat után mentek a felek pihenni, előtte azonban egymásnak estek még. Voltak vagy ötvenen a pályán és eközben alighanem Gabi még mindig a meg nem adott büntető utáni haragjában melegebb éghajlatra küldte a játékvezetőt, amiért a második félidőre már egy fővel kevesebben léptek pályára a hazaiak. Ezzel lényegét tekintve minden eldőlt. A Barca őrizte összesítésben két gólos előnyét, az Atlético játékosok pedig egyre feszültebbek lettek. Arda Turan például tehetetlen dühében az asszisztens felé vágta a cipőjét, megúszta sárgával.

 

Mario Suárez már nem, ő Messit gyalulta le, ezért slusszpoénként megkapta második sárgáját is. Ja, most írtuk le először Messi nevét, holott végig a pályán volt. Ez is érdekes…

Spanyol Király Kupa, negyeddöntő, visszavágó, eredmény:

Atlético Madrid–FC Barcelona 2–3 (össz.: 2–4)

Atlético Madrid: Oblak – Juanfran (Gámez 59.), Giménez, Miranda, Siqueira – Gabi, Mario Suárez, Arda Turan (Cani 62.), Raúl García – Griezmann (Saúl 46.), F. Torres. Vezetőedző:Diego Simeone

Barcelona: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano (Mathieu 62.), Jordi Alba – Busquets, Rakitic (Rafinha 70.), Iniesta – Messi, Luis Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique.

Gólszerző: F. Torres (1.), Raúl García (30. – 11-esből), ill., Neymar (9., 41.), Miranda (38. – öngól).  

Kiállítva: Gabi (Atlético Madrid, a szünetben), Mario Suárez (84.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik