Közélet

Jordán Tamás az egyetlen pályázó a szombathelyi színház élére

Jordán Tamás (jordán tamás, vásárhely, )
Jordán Tamás (jordán tamás, vásárhely, )

Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. A szakmai bizottság június 7-én ül össze, az ő javaslatuk alapján június 15-i ülésén dönt a szombathelyi közgyűlés az igazgató kinevezéséről.

Jordán Tamás hozta létre a színházat, amelyet 10 éve vezet, idén tavasszal azonban a szakmai bizottság meg sem akarta hallgatni őt. Mindez azután történt, hogy miután Jordán nyilvánosságra hozta pályázatát, a Nyugat.hu ugyanezt tette a másik pályázó, Dér Andráséval is. Dér ezek után visszalépett. Március végén aztán a rendkívüli közgyűlés úgy döntött, hogy még egy évig Jordán vezetheti a társulatot, azzal a feltétellel, hogy a jogi bizottság ellátogat majd a próbákra és előadásokra, és elbeszélgetnek a színészekkel is. Áprilisban aztán újra kiírták a pályázatot, erre csak a jelenlegi igazgató jelentkezett.

(MTI)

Jordán Tamás: A döntés mindenkit megalázott, aki támogatott
Létrehozta és tíz éve vezeti a szombathelyi színházat, egyedüli pályázó volt, mégsem kapott többséget a városi közgyűlésben az újrázásához. Jordán Tamás a közönség miatt aggódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik