Szórakozás

Benkő László minden nap azon gondolkodik, hogy meddig folytathatja a zenélést

Alig egy hete derült ki, hogy az Omega zenésze rákos. Benkő László azóta több vizsgálaton is átesett, egy koncertjét ki is kellett hagynia, de úgy döntött, több fellépést nem hajlandó lemondani betegsége miatt. Hétvégén így egészen Drezdáig utaztak és habár az 1200km-es autóút bárkit megviselne, azt mondta, ő egyáltalán nem fáradt el,inkább  örült, hogy újra színpadra állhatott.

Drezdába megérkeztünk, nagyon jó volt. Egyáltalán nem voltam fáradt, mert ezt már olyan régóta megtanultam, mindig mondom is, hogy amikor az ember felmegy a színpadra, akkor annyira följön az adrenalin, hogy mindent feledtet

– kezdte a 73 éves zenész, aki arról is beszélt, mikorra tervezi a visszavonulást.

Felmerül az a kérdés, hogy meddig akarjuk csinálni. Szinte naponta megfogalmazzuk. Addig, amíg élünk, mert ez az életünk és ez az, ami kiemel a hétköznapok sorából és ünneppé válik az a pillanat, amikor együtt vagyunk.

Habár a zenéléssel nem áll le, Benkő Lászlóra még vár néhány vizsgálat és kórházi tartózkodás, de bízik a legjobbakban.

Innen folytatódnak tovább a vizsgálatok. Valószínű, hogy egyre jobban megbizonyosodhatunk arról, hogy nem lesz semmi baj, csak tegyünk pontot az egész dolog végére, hogy az ember felszabaduljon fizikailag is és lelkileg is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik