Egy viskóban tartottak fogva két nőt a főváros XVIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint a 46 éves férfi múlt vasárnap csalta el volt élettársát és a nő egyik rokonát erdőszéli otthonába, majd kést rántott és fenyegetni kezdte őket. Ezután levetkőztette mindkettőjüket, és arra kényszerítette egykori párját, hogy “nemi vágyát kielégítse”. A nő ellenkezett, ezért dühében – és hogy rájuk ijesszen – megütötte őt, és a nála lévő késsel levágta az unokatestvérek haját.
Egy férfi észrevette, mi történik az erdőszéli viskóban, ezért értesítette a rendőrséget. A gyanúsított még a helyszínre érkező járőröket is megfenyegette, először a nála lévő késsel, majd egy pisztollyal, amely nagy valószínűséggel csak egy légfegyver. Az őrjöngőt az egyenruhások elfogták és előállították. A rendőrség szerint a férfi nem tudott beletörődni a szakításba.
A gyanúsított ellen szexuális kényszerítés és felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.