Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez a jövő évadban az Átrium Film-Színházban, amelynek vezetését szeptembertől a Kultúrbrigád Kft. veszi át.
A színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, az Átrium működtetését a színházban öt éve dolgozó fiatal csapat veszi át: Ugrai István a színház intendánsaként, Zsedényi Balázs operatív menedzserként, Nyulassy Attila technikai menedzserként vezeti majd az intézményt.
Ugrai István elmondta: elsőként Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációját októberben. Februárban látható a Vendetta munkacímű előadás, amelyet Bodó Viktor ír és rendez. Szintén februártól látható George Orwell 1984 című regényének új adaptációja, Horgas Ádám rendezésében.
Elmondta: az Átriumban játszó társulatok nagy részével folytatódik a közös munka.
(MTI)