Nagyvilág

Népszavazással záratják be atomerőműveiket a svájciak

Inkább a megújulók támogatását és az energiafelhasználás csökkentését választják.

Svájcban a vasárnapi népszavazáson résztvevők 58,2 százaléka támogatta a kormány tervét arra vonatkozóan, hogy az ország elöregedő atomreaktorait megújuló energiával váltsák ki.

Az állampolgárok által jóváhagyott törvénytervezet megtiltja új atomerőművek építését, és elrendeli a meglévő, az ország energiaellátásának harmadát biztosító atomerőművek leszerelését. Emellett eurómilliárdokat biztosítanak a megújulók minden fajtájának támogatására, beleértve a napenergia, szélenergia, geotermikus energia és biomassza hasznosítását.

Doris Leuthard kereszténydemokrata energiaügyi miniszter a döntést úgy értékelte, hogy a választók új energiapolitikát akarnak, ami az országot a modern jövőbe vezeti. Elmondta: a megújulók támogatását a rendszerhasználati díjak emeléséből fedezik, ami egy átlagos család számára évente valamivel több, mint tízezer forintnyi pluszkiadással jár.

Az ellenzéki populista Svájci Néppárt azonban azt állítja, az intézkedés egy négyfős háztartás számára évente 900 ezer forintnyi összeget is felemészthet, az országot energiaimportra kényszeríti, a tájat pedig el fogják csúfítani a szélturbinák és napkollektorok.

A terv azonban rendelkezik az energiafelhasználás csökkentéséről is – 2020-ig 16, 2035-ig 43 százalékos csökkentést tűz ki célul.

Tavaly novemberben egyébként a svájci választók elutasították azt a tervet, amely alapján be kellett volna zárni a 45 évnél öregebb szénerőműveket. Ez a létesítmények több mint felét érintette volna. A mostani népszavazáson a választók 42,3 százaléka voksolt, ami átlagos részvételnek tekinthető. (The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik