Nagyvilág

Nagyon sok kenőpénz fogadhatott el a brazil elnök

A brazil legfelsőbb bíróság által pénteken nyilvánosságra hozott vádalku keretében tett tanúvallomás szerint Michel Temer elnök és két hivatali elődje több millió dollár értékben jutott kenőpénzekhez, ami eddig talán a legsúlyosabb fejlemény a nagy horderejű brazil politikai korrupciós botrányban.

A pénteken közzétett tanúvallomás a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között számon tartott JBS SA vállalat egyik vezető tisztségviselőjétől származik. A dokumentum szerint a JBS mintegy 500 millió real
(44,6 milliárd forint) összegben fizetett kenőpénzt politikusoknak és tisztségviselőknek az elmúlt években, hogy a vállalat egyszerűbben juthasson hitelhez állami bankoktól, megnyerhessen pályázati kiírásokat, emellett rendezhesse adófizetési és egyéb vitás ügyeit a kormányzattal.

Megfosztották

Temer hivatala közleményében tagadta a vádakat, hogy az igazságszolgáltatás akadályozása útján próbálta befolyásolni a vizsgálatot, illetve elutasította a feltételezéseket, hogy kenőpénzt fogadott el.

Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali brazil államfő ügyvédei azt állították, hogy védencük ártatlan. Dilma Rousseff, akit alkotmányos vádeljárás keretében fosztottak meg hivatalától, szintén azt hangoztatta, hogy nem követett el jogsértést.

Ugyanakkor a három államfő mellett brazil törvényhozási képviselők, miniszterek, tartományi kormányzók és nagyvárosok polgármestereinek neve is elhangzott a tanúvallomásban, amely egyaránt gyanúba kever ellenzéki és kormánypártokat is.

Vesztegetés

A tanúvallomás szerint a JBS 15 millió realt, vagyis 1,3 milliárd forint vesztegetési összeget fizetett Temernek. Lulának pedig, aki ellen öt eljárás is folyik korrupciós vádak miatt, 50 millió dollárt utaltak át offshore számlákra. Rousseff szintén offshore számlákra 30 millió dollárt kapott a JBS-től – olvasható a dokumentumban.

Mindez komoly kétségeket támaszt afelől, hogy képes lesz-e továbbra is megtartani elnökségét Temer, aki ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt emelt vádat a főügyész pénteken, amiért megpróbálta megakadályozni a Petrobras olajipari óriáscég korrupciós botránya ügyében indított, Autómosó nevű vizsgálatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik