Közélet

Kisbabájával együtt tűnt el egy lány egy budapesti plázából

Gáspár Evelin Blanka (Gáspár Evelin Blanka)
Gáspár Evelin Blanka (Gáspár Evelin Blanka)

Anyának és kislányának vasárnap délután veszett nyoma. A rendőrség segítséget kér.

Eltűnt egy fiatal lány a négy hónapos gyermekével együtt Budapesten. Egy VII. kerületi bevásárlóközpontban látták őket utoljára.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a lány vasárnap kora délután ment el a szüleihez, hogy elvigye vásárolni négy hónapos gyermekét, akit a gyámhatóság a nagyszülőknél helyezett el. A fiatal apja felügyelete mellett indult el a kicsivel a Kerepesi úton lévő plázába, ám ott – kijátszva őt – eltűnt a kislánnyal együtt. Az egyenruhások eddig hiába keresték, ezért körözést adtak ki.

Gáspár Evelin Blanka körülbelül 150-160 centiméter magas, testalkata erős, barna szemű,  haja barna és középhosszú. Eltűnésekor világoskék farmernadrágot, fekete, térdig érő bőrcsizmát, vajszínű alapon kék kockás mintás felsőt, szürke pulóvert és vajszínű alapon fekete kockás mintás kabátot viselt.

A rendőrség kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt indított eljárást ellene.

 
Fotó: police.hu

A gyermek – akti szintén Gáspár Evelin Blankának hívnak – eltűnésekor rózsaszín baba kezeslábast, rózsaszín nadrágot, kapucnis felsőt és sapkát viselt. Füleiben egy-egy, fülbelövésnél használatos, orvosi fémből készült, pont formájú fülbevaló volt.

 Fotó: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-8100 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-595-111 „Telefontanú“ zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik