Gazdaság

Milliárdos csatornaépítésekhez szállított elemeket Orbán apjának cége

Korábban a Direkt36 cikke alapján beszámoltunk róla, hogy az Orbán Viktor kormányfő apja és két testvére tulajdonában levő, bányászattal, betontermékek gyártásával és szállítmányozással foglalkozó cégek igen jó passzban vannak. Az oknyomozó portál vizsgálódása azt mutatta, hogy a cégek 2013 óta közel megkétszerezték a bevételüket, a nyereségességük pedig még gyorsabb tempóban növekedett. Rengeteg uniós pénz vándorolt ezekhez a vállalkozásokhoz,  jórészt EU-s forrásból finanszírozott érdi és budapesti csatornaépítések miatt.

A Direkt36 újabb információkkal szolgált az Orbán Győző többségi tulajdonában lévő Dolomit Kft.  megbízásaival kapcsolatban. A miniszterelnök édesapjának vállalkozása nem csak a már említett csatornaépítésekhez szállított elemeket, a Dolomit Kft. részt vett a közel 25 milliárd forintos költségvetésű, húsz települést érintő tápiómenti csatornázási projektben is. Hogy az Orbán-cégnek ebből pontosan mekkora bevétele származott, az a dokumentációból nem derült ki, a portál erre vonatkozó kérdésére pedig nem válaszoltak az érintettek.

Gyakran nyernek, megbíznak a Dolomitban

Az viszont kiderült, hogy olyan, az állami közbeszerzéseken jól szereplő építőipari cég, mint az Euroaszfalt Kft., az A-Híd Zrt. és a Penta Kft. is a Dolomit Kft.-től rendelt a csatornaépítéshez szükséges elemeket, bár az Orbán Győző-féle vállalkozás termékei piaci források szerint drágábbak a konkurencia aknaelemeinél. Igaz, többek szerint a minőségük is jobb.

A  Dolomit Kft. 2013-ban és 2014-ben több száz tonna aknaelemet szállított Úri, Jászfelsőszentgyörgy és Farmos községek csatornázásához. A cég aknaelemeit felhasználták Tápiószele csatornázásához is. A cikk aláhúzza: ezeken a településeken a Dolomit Kft. megrendelői

olyan építőipari cégek voltak, amelyek az elmúlt években számos más nagy értékű állami közbeszerzést is elnyertek. A Dolomit Kft. prosperál: bevétele 2012 és 2015 között közel kétszeresére, míg adózott eredménye több mint háromszorosára nőtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik