Belföld

A Fidesz szavazóit csábítaná el Pukli új pártja

Azt már eddig is tudtuk, hogy pártot alapít Pukli István, párttársa Kálovics Enikő lesz, aki eddig a Független Diákparlamentben tevékenykedett. A párt neve Polgári Világ, a Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja a Magyar Nemzetnek beszélt terveikről.

Elmondta, civilként nem lehet semmit elérni, ezért alapított pártot. A polgári gondolkodású szavazóknak szeretnénk alternatívát nyújtani. Az alapító tagok tízen lesznek, rajtuk kívül egy hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda áll mögöttük, nyilatkozta.

A támogatást vállalkozóktól kapják majd, azt nem tudják elképzelni, hogy bárkivel is összefognak majd. Céljuk, a Fidesztől elcsábítani szavazókat. A Jobbik szerinte már elérte az üvegplafont, sokan már bennük is csalódtak, mert nem lehet azt elhinni, hogy valaki szélsőséges pártból egyszerre polgárivá váljon.

A középréteget szeretnék megerősíteni és a “putyini” befolyást megszüntetni. A Polgári Világ Pártjának logójául egy nemzeti színű világítótornyot választott.

Az oktatást a skandináv modell mintájára alakítanák át. Ez azt jelentené, hogy hatéves korban iskola-előkészítőbe küldenénk a gyerekeket, amit egy 9 évfolyamos alapképzés követne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik