Közélet

Kiverték Szita Bence gyilkosának fogait

Bogdán József (szita bence, bogdán józsef, )
Bogdán József (szita bence, bogdán józsef, )

Valószínűleg akkor rontottak rá, amikor az udvaron sétált.

Hiába őrzik a börtönben Szita Bence gyilkosát, a rabtársak meglelték a módját, hogy kezelésbe vegyék – írja a Bors. Bogdán Józsefet a Sopronkőhidai Fegyház Különleges Biztonságú Körletében őrzik, napjait fülpiszkálók dobozolásával tölti. Bár a tényleges életfogytiglanra ítélt rabokat szigorúan őrzik, az udvari sétálás nekik is jár. A lap információi szerint a férfinak egy ilyen alkalomkor gyűlt meg a baja egy rabtárssal, aki kiverte a gyerekgyilkos fogait.

Nem ez az első támadás, amely a rácsok mögött érte: 2013 júniusában egy kétszemélyes zárkában is rontottak rá, de sérülései nem voltak olyan súlyosak, hogy kórházba kelljen vinni.

Mint ismert, Szita Bence mindössze 11 éves volt, amikor megölték. Nevelőapjának barátnője – vagyis egyik gyilkosa – maga értesítette a rendőrséget, hogy a gyereknek nyoma veszett. Pár napon belül előkerült a holttest. A terv kegyetlen volt és ostoba, a rendőrök pillanatok alatt átláttak rajta. Társai is voltak, két hajléktalan férfi. Nem állt távol tőlük az erőszak, egyikük évekig ült börtönben erőszakos bűncselekmények miatt, míg a másik rendszerint a családján vezette le dühét. A rendőrség az eljárás alatt nem beszélt arról, mi történt pontosan a végzetes napon, csupán annyit árultak el, az elkövetés eszközeit, a kést és az ásót megtalálták. A vádemeléskor, illetve később a tárgyalóteremben azonban felfoghatatlan részleteket tártak fel. Bencét szívtelen gyilkosai elásták, majd amikor úgy tűnt, lebukhatnak, kihantolták és elvitték máshová. Próbálták elrejteni, nehogy rátaláljanak. Amikor a fiút elföldelték, még életben volt, halálát fulladás okozta, annak ellenére, hogy ütötték, rúgták és több szúrt sebet ejtettek rajta. Az asszony korábban próbálta “méreggel” megölni a gyereket, szalicilsavat vetett be, amelyet elsősorban tartósításra, fertőtlenítésre használnak. Olyan tervei is voltak, hogy a holttestet savval önti le, hogy felismerhetetlenné tegye. A gyilkosok örökre rács mögött maradnak

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik