Belföld

Nem nyomoznak tovább az Alstom-ügy strabagos lobbistái ellen

metró, alstom (metró, alstom)
metró, alstom (metró, alstom)

Az osztrák hatóságok nem tudták megállapítani a gyanúsítottak – köztük a magyar bíróság által körözött Terner Géza – felelősségét a pénzmosás, hűtlen kezelés és vesztegetés miatt folyt Alstom-ügyben, ezért megszüntették az eljárást.

Az Átlátszóhoz eljuttatott, az Európai Igazságügyi Együttműködési Egységnek, az Eurojustnak címzett osztrák ügyészségi anyagból kiderül, hogy az osztrák ügyészség Terner Géza, Aczél Zoltán és Alexander Zach osztrák állampolgár után. A gyanú a brit Súlyos Csalási Ügyek Hivatala (Serious Fraud Office) adatain, a bankszámlákról jogsegélykérelmek alapján teljesített adatszolgáltatásokon, illetve Aczél Zoltán és Alexander Zach kihallgatásain alapult.

A három férfit azzal gyanúsították, hogy 2005  eleje óta Ausztriában és Magyarországon

magyar hivatalos személyeknek, az ő javukra vagy politikai pártok javára anyagi előnyt nyújtottak,

hogy többek között megkapják a 2-es és 4-es metróra vonatkozó, metrószerelvények szállításáról szóló szerződéseket és hogy a versenyeztetésben az ő javukra döntsenek. A francia Alstom Transport SA és az Alstom International Ud cégeket azzal gyanúsították, hogy tanácsadói szerződést kötöttek az Aczél Zoltán vezette, Strabag-lobbista Eurocontacttal 2,29 millió euró értékben, ám cserébe semmilyen szolgáltatást nem kaptak.

Az osztrák ügyészség arra jutott, hogy ugyan az Alstom munkatársai valóban hűtlen kezelést követtek el, ám mivel az Franciaországban történt, az ottani törvények szerint kell eljárni. A francia rendőrség viszont nem talált gazdagodási szándékot, így az Aczéllal szembeni eljárást megszüntették.

Az Eurocontact budapesti metrószerelvények szállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban nyújtott tanácsot az Alstomnak. Az 1 százalékos sikerdíjat a piacon szokásos mértékűnek ítélték meg az ügyészek, és nem találtak a hatáskörrel való visszaélésre utaló nyomot. Nem találtak bizonyítékot arra sem, hogy Aczél és Terner 2006-ban pénzeket továbbítottak volna magyar magánszemélyeknek és pártoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik