Csak egy csekket szerettem volna befizetni egy budapesti, pontosabban mondva, pesti postán. Csak addig voltam határozott, amíg be nem léptem az előttem szétnyíló üvegajtón át, mert bent elbizonytalanodtam a sorok láttán.
Melyiket válasszam: a jobboldalit, a középsőt vagy a baloldalit?
A baloldali sor mellett nem észérv, hanem a megérzés szólt.
Az a néhány szófoszlány, ami a középső sorból megragadt a fülemben – a körút zaja miatt itt mindenki fennhangon beszélt -, ami egy népszerű folytatásos szappanopera egyik epizódjával volt kapcsolatos, sokkal kevésbé érdekelt, mint ami a baloldalon volt kibontakozóban:
– Nem tudom, mi lehet az oka, de én valahol mindig magába ütközöm… – mondta a szőkére festett postáskisasszony, mire átlagos kinézetű beszélgetőtársa:
– Miért, hol találkoztunk mi?
– Hát… Legutóbb? A Budapesti Közlekedési Központban.
– Az meglehet. Tudja, én a strandolókat sem ismerem meg az utcán azt követően, hogy félmeztelenül láttam őket odabent.
– Nekem viszont jó az arcmemóriám.
– És miért jött el onnan?
– Szörnyen szekáltak. Elviselhetetlen volt… Egy dolgot leszámítva.
– És az mi volt?
– Sokkal több volt a férfi, mint a nő… És én össze is jöttem eggyel.
– Ne mondja!
– De mondom. Ráadásul egy nálam kilenc évvel fiatalabb srácot akasztottam le.
– Nem semmi.
– Nem. Mindenben jól teljesít. Ott mindenki kilencvenöt százalékban férfi volt.
Erre én biztosan rákérdeztem volna, hogy ezt hogyan kellene értenem, de az előttem álló kuncsaftnak más volt az eszejárása, ezért sajnos a csevej másképp folytatódott:
– Hát én is szívesen megújulnék, de sajnos férjnél vagyok.
– Én elváltam.
– Szerencséje van.
– Én inkább határozottnak mondanám magam.
– Nem akartam megbántani.
– Nem tesz semmit… Ilyen helyeken hozzászokik az ember a modortalansághoz.
– Tényleg… Mintha rémlene a pofikája.
– Mondtam már… A Budapesti Közlekedési Központból vagyok ismerős. Egyébként kedvesen fogalmazott… Hiszen nem tegnap múltam negyven…
– Nem látszik.
– Tudja… A szerelem… – és angyali mosollyal az arcán, nyújtotta át a visszajárót – Hát… Akkor… A legközelebbi viszontlátásra.
Hallgattam.
Annyi mákom azonban volt, hogy a tranzakcióm során végig ott ragyogott a szőkére festetten az a földön túli mosoly, ami az előző beszélgetésből rajta maradt.
