Belföld

Háromgyerekes apa ásta el élve a szigetszentmiklósi nőt

Megírtuk, egy 52 éves nő az újlengyeli gyilkosság áldozata. A tettes legalább ötször megütötte a fején, fojtogatta és egy késsel legalább hat szúrást ejtett a hátán, a nyakán és a hasán.

A Blikk most azt írja, a férfinek három gyereke van. Egy szomszédja azt mondta a lapnak, Sz. Attilát teljesen normális embernek ismerte meg, aki nem beszélt sokat, de mindig udvarias volt. Egy barátja azt nyilatkozta a lapnak, hogy Attila “szuper intelligens ember volt”, sosem látta agresszívnek, és hihetetlen számára, hogy ilyet tett.

A Bors pedig azt írja, az üzleti életben jól ismert vállalkozó egykori felesége az újhartyáni gyilkosság áldozata. Az exférj az egyik legnagyobb hazai üzletlánc vezetőségi tagjai között tűnt fel, de jelentős hotelberuházás is kapcsolható hozzá.

De nemcsak ő, hanem az asszony lánya is a vállalkozói szférában tevékenykedik, írja a lap.

Ahogy arról beszámoltunk, a férfi kedden előzetes letartóztatásba került. Úgy tudjuk, a férfi tíz-tizenkét millió forintos tartozást halmozott fel, ezért döntött úgy, hogy megöli a nőt, akit üzleti megbeszélés ürügyén csalt Újlengyelbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik