Foci

Szombathelyen kapott ki a Debrecen

Kondás Elemér (kondás elemér, )
Kondás Elemér (kondás elemér, )

Leandro Martínez vezérletével nyert 2-0-ra a Haladás a Loki ellen. A vendégek tíz emberrel fejezték be a meccset.

A sereghajtó Szombathelyi Swietelsky-Haladás otthonában vendégeskedett a címvédő DVSC-TEVA a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában, a hazaiak pedig meglepően jól kezdtek és Leandro Martínez révén már 13. percben betalálhatott volna a vasi alakulat, Brkovicnak kellett nagyot mentenie a gólvonal elől. Az argentin-olasz játékos így sem maradt adós a góllal, a 33. percben lábbal, a 42.-ben pedig fejjel volt eredményes, a Hali pedig teljesen megérdemelten került 2-0-s előnybe a szünet előtt.


Főhet Kondás Elemér feje
Fotó: MTI 

A második játékrész kezdetén is a szombathelyiek voltak aktívabbak, ha Radó nem hibázik ziccerben, háromra is nőhetett volna a különbség a csapatok között. A 68. percben mélyült az a gödör, amelybe a Loki került, Brkovic kapta meg a második sárgáját.

Kulcsár a hajrában egy távoli szabadrúgással tette próbára Rózsa kapust, aki magabiztosan oldotta meg a feladatát, így a szépítés sem jött össze a Debrecennek, 2-0-ra nyert a Haladás, A hajdúságiak tíz veretlenül megvívott bajnoki összecsapás után kaptak ki ismét, legutóbb szeptember végén a Paks otthonában maradtak pont nélkül.

A Szombathely győzelmének köszönhetően elmozdult az utolsó helyről, ráadásul a Dunaújváros mellett a Budapest Honvédot is megelőzte a tabellán. A címvédőnek mindeközben már 16 pont a hátránya a listavezető Videoton mögött.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló

Szombathely, 2000 néző, v.: Iványi

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – DVSC-TEVA 2-0 (2-0)

Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Rózsa – Angyal, Fehér, Devecseri, Jánvári – Gaál, Nagy P. (Czingráber, 90.), Martínez, Iszlai, Halmosi (Mancini, 88.) – Radó (Rácz B., 84.)

DVSC-TEVA: Novakovic – Mészáros (Tisza, 61.), Máté, Brkovic, Korhut – Jovanovic, Varga J., Szakály P., Bouadla (Bódi, 61.) – Kulcsár T., Sidibe (Morozov, 77.)

gólszerző: Martínez (32., 42.)

sárga lap: Radó (37.), illetve Brkovic (40., 72.), Sidibe (62.), Bódi (65.)

piros lap: Brkovic (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik