Belföld

Egy érettségizőt a tanára vitte be robogóval a lerobbant metró miatt

Megírtuk, hogy szerda reggel füstölő szerelvény miatt leállították a hármas metrót, ezért pótlóbusz közlekedett a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között. A rend reggel nyolc óra után állt helyre.

Az időzítés nem volt éppen a legjobb, hiszen egyrészt rengetegen siettek volna munkába, másrészt sok diák a reggel nyolckor kezdődő történelem írásbelire szeretett volna beérni. Az eduline.hu azt írja, több diák késett az érettségiről a metró leállása miatt. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója azt mondta, volt olyan vizsgázó, aki betelefonált az iskolába, a tanárok pedig azt tanácsolták neki, üljön taxiba inkább.

Az iskola másik érettségiző diákjáért pedig robogóval ment az egyik pedagógus.

Az egyik későt megvárták, így öt perccel később kezdték el írni a történelem írásbelit.

A történelemérettségi első részének feladatairól itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik