Gazdaság

LMP: a Fidesz ne a Csányihoz hasonló agrármilliárdosokat támogassa! 

Csányi Sándor gyorsan épülő cégbirodalma által elszívott EU-s milliárdok sorsa jól mutatja a magyar mezőgazdaság jelenlegi siralmas állapotát, a Fidesz-kormány valódi arcát – írja az LMP Sallai R. Benedek képviselő mai sajtótájékoztatójához kapcsolódva. A háttéranyagban az is szerepel, hogy az EU-s agrártámogatási rendszer valódi pénzesőt jelentett néhány magyar nagytőkés, köztük Csányi Sándor számára is, miközben a kis- és közepes családi gazdálkodókhoz az uniós pénzeknek csupán a töredéke jut el.

A 2007–2014 közötti első EU-s pénzügyi ciklus mezőgazdasági jellegű támogatásaiból a legtöbbet, 37,7 milliárdot a Csányi-érdekeltségek kapták, állítják, miközben a cégadatok alapján Csányi mesterien minimalizálja cégei adófizetését. A Fidesz-kormány így támogatja a magyar gazdákat: azt a párat, akik a gazdasági hátterét biztosítják a Fidesznek – teszik hozzá.

Azt is kiemelik, hogy a Fidesz-kormány torz támogatási rendszerében 2015-ben a támogatások 76 százalékán az igénylők 10 százaléka osztozott. A 2016-ban mintegy 200 ezer termelőből 500-an összesen 137 milliárd forintnyi támogatást kaptak, átlagosan 275 millió forint jutott egy-egy kiemelten támogatott gazdaságra. A maradék 180 ezer gazdaságra átlagosan csak hárommillió forint.

Az LMP szerint a kormány megoldhatná, hogy a támogatások tényleg a megfelelő magángazdaságokhoz jussanak: az agrártámogatások rendszerét úgy kell átalakítani, hogy a foglalkoztatási képesség legyen a kiemelt szempont a pályázatok elbírálásakor.

A háttéranyaghoz mellékeltek két meghekkelt Fidesz-plakátot is. (Lásd még nyitókép.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik