Szórakozás

Onyutha Judit ügyvédhez fordult: az ATV nem adott neki más lehetőséget

Néhány napja már tudni lehet, hogy Gaál Noémi az ATV képernyőjén tér vissza időjósként, ezzel egyidőben Onyutha Judit távozik. A csatorna korábbi kommunikációja szerint a két dolognak nincs köze egymáshoz, de utóbbi máshogy látja. Onyutha szerint az ATV kész helyzet elá éllította.

Nem arról van szó, hogy többféle együttműködési lehetőséget ajánlottak, ami nekem nem felelt meg, és ezért váltak szét az útjaink. Ha ezzel kezdik, én elfogadtam volna a lehetőséget! Igazából a csatorna rögtön azt kérte, hogy közös megegyezéssel álljak fel!

– kezdte a Blikknek a tévés.

Én ezután megkérdeztem a hírigazgatót, hogy kell-e aggódnom a munkám miatt, de ő megnyugtatott. Aztán két héttel ezelőtt a portás szólt, hogy menjek fel a vezérigazgatóhoz, mert beszélni akar velem. Ez különös volt, mert én mindvégig a hírigazgatóval voltam kapcsolatban. A vezérigazgató azzal kezdte, hogy közös megegyezéssel megválnak tőlem. Én akár kevesebb fizetésért, más beosztásban tovább dolgoztam volna a csatornánál. Ám mivel csak megbízásos munkaviszonyt ajánlottak fel, nagyon kevés fizetéssel, így ezt nem tudtam elfogadni. Ügyvédhez fordultam

– mesélte Onyutha, aki a végkielégítésben sem tudott megegyezni a csatornával, így végül rendes felmondással bocsátották el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik