Sport

Dujshebaev feladta a lengyel melót

A lengyel kézilabda-válogatott csak 27-27-es döntetlent játszott Fehéroroszországgal az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, így mindössze egy pontja van négy forduló útán és csak matematikai esélye van kijutni a jövő évi, horvátországi Európa-bajnokságra. Az újabb botlás után Talant Dujshebaev szövetségi kapitány felajánlotta a lemondását:

Vállalom a felelősséget, úgyhogy a döntésemet közöltem is a szövetség elnökével a mérkőzés után. Büszke vagyok arra, hogy ezzel a nagyszerű csapattal dolgozhattam, és sok sikert kívánok az utódomnak

– idézi a szövetség honlapja Dujshebaevet, aki nem is olyan rég még a magyar válogatottat irányította, ám a rossz Eb-szereplés miatt végül szerződést bontottak vele.

Nem megy azonban olyan könnyen a lemondás Lengyelországban. Legalábbis a szövetség elnöke, Adrzej Krasnicki még nem döntött arról, hogy elfogadja-e a kirgiz-spanyol tréner lemondását.

Nem szeretem az ilyen hirtelen hozott döntéseket. Feljött hozzám a mérkőzés után, azt mondta, nem bírja már a feszültséget. De ilyen komoly kérdésben nem akartam a mérkőzés hevében beszélni vele, úgyhogy hivatalosan semmilyen lemondás nem jutott el hozzám. A sajtótájékoztatón is elmondta aztán ezt, de mindenekelőtt szeretnék vele nyugodtan beszélni.

Dujshebaev 2014 óta a Kielce vezetőedzője, a csapattal 2016-ban Bajnokok Ligáját nyert, ebben a szezonban azonban ott is döcög a szekér, aBL-ből például már a nyolcaddöntőben kiestek. A lengyel kispadra az olimpiai pótselejtező előtt ült le, kijuttatta a csapatot Rióba, ahol végül a negyedik helyen zártak.

Fotó: Europress/AFP/Loic Venance

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik