Belföld

Mégis lehet adócsökkentés

Nyolcvan-száz milliárd forint pluszforrást „keres" a PM a jövő évi büdzsében, a szocialistákkal folytatott eddigi tárgyalások alapján, egyszersmind úgy kalkulálva, hogy jövőre a két alsó szja-kulcs csökkenne egy-egy százalékkal - írja a Világgazdaság. A koalíciós tárgyalások a héten kezdődhetnek.

Nyolcvan-száz milliárd forint pluszforrást „keres” a Pénzügyminisztérium a jövő évi büdzsében a szocialistákkal folytatott eddigi tárgyalások alapján. A tárcánál úgy kalkulálnak, hogy jövőre az idei sávhatárok mellett a két alsó kulcsot csökkentenék egy-egy százalékkal.

 Olvassa el…

a témához kapcsolódó híreinket, írásainkat az Adójátszma dossziéban.

Azaz 650 ezer forintos jövedelemig a jelenlegi 20 helyett 19, míg 1,35 millió forintig 30 helyett 29 százalék adót kellene fizetni. Ez a verzió – szemben az elfogadott adótábla bevezetésének 112,5 milliárd forintos költségével – mintegy 20 milliárd forintba kerülne. Emlékezetes, hogy korábban felmerült olyan elvi kompromisszumos lehetőség is, mely szerint mindhárom kulcs csökkenne 1-1 százalékkal, ennek 40-50 milliárd forintos költségét azonban a PM vállalhatatlannak tartja.


A pártban amúgy védhetetlen kommunikációs hibának tartják, hogy a pénzügyi tárca a kormánydöntést, illetve a politikai megállapodásokat megelőzően látszólag eldöntött kérdésként hozott nyilvánosságra elképzeléseket. Ilyen volt egyebek között a nyugdíjasok 53. heti járandósága kifizetésének időzítése, vagy a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmények ügye. „Fekete pontot kaphat káderlapjára” László Csaba pénzügyminiszter – fogalmazott a Világgazdaságnak egy vezető szocialista politikus. Azóta az MSZP volt kénytelen – állítják a pártban – a PM bejelentéseit a lakosság felé „nem eszik olyan forrón a kását” alapon, más szociális juttatásokat kedvező üzenetként közvetítve korrigálni.

A lap úgy tudja, az esetleges minimális szja-csökkentést is beleértve, összesen 80-100 milliárd forintos pluszforrást „keresnek” a Pénzügyminisztériumban. Ennek további tételei: az idén plusz egy-, jövőre plusz kétheti nyugdíjak fedezete, ami mintegy 35 milliárd forintot feltételez; valamint a lakáshitelek adókedvezményének egy még meg nem határozott körben való fenntartása, amely 20-30 milliárd forintot jelentene. Ezek a számok már a PM és a szocialisták között folytatott egyeztetések eredményeként „keringenek” az MSZP-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik