Közélet

Videón, ahogy metrót, vonatot rongál a graffitis banda

vonatrongalas(960x640).jpg (vonatrongálás)
vonatrongalas(960x640).jpg (vonatrongálás)

Egy metrót teljesen telefújtak, egy vonatra pedig több vödör festéket zúdítottak egy felüljáróról. A rendőrség két fiatalt még keres. Az "akciót" a csapat vette fel.

Saját házi videóik buktattak le egy fiatalokból álló graffitis, rongáló társaságot. Az egyik felvételen az látható, ahogy telefújnak egy új metrószerelvényt, míg a másikon éppen festékekkel teli vödröket zúdítanak egy felüljáróról egy vonatra.

Első “áldozatukat” január 22-én, hajnali 3 óra körül, a IV. kerületi Elem utcai járműjavítóban “dekorálták ki”. Végül menekülniük kellett, mert a telep biztonsági őre kiszúrta őket, a kameráikat azonban a metró mellett felejtették. A nyomozók az eszközt lefoglalták, ekkor derült ki, hogy nem ez az egyetlen bűncselekmény, amely a számlájukra írható.

A kamera tehát azt is rögzítette, ahogy a csapat egy felüljáróról piros és sárga színű festékkel önt le egy vonatot. A rendőrség ezt a felvételt is közzétette:

Az egyenruhások egyiküket azonosították, egy 23 éves fiatalt. Őt a napokban kapták el az újpesti nyomozók. A fiú beismerő vallomást tett és elárulta, az ominózus felüljárós “akció” december 8-án történt, a reptérre vezető gyorsforgalmi úton hajították a festékes vödröket a szerelvényre.

Két társát is sikerült azonosítani, ám a 23 éves Tóth Dávidot és a 26 éves Győri Patrikot egyelőre körözik. Fotót közöltek róluk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható személyeket felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs:8-16, p:8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Olvasói sztorik