Közélet

Vadászgörények marcangolták szét az újszülött arcát

vadászgörény (vadászgörény, )
vadászgörény (vadászgörény, )

Az egyhónapos kislány nincs életveszélyben, de súlyos sérülései miatt az intenzív osztályon ápolják.

Az arca egynegyedén, többek között a száján és az orrán is súlyos sérüléseket szenvedett az az egyhónapos pennsylvaniai kislány, akit helyi idő szerint péntek délután támadtak meg a család vadászgörényei. A rendőrségi jelentés szerint a három, házikedvencként tartott állat először kiszökött a ketrecből, majd az őrizetlenül hagyott csecsemőre támadt.

Robert Smythe, a darby-i rendőrfőnök, aki elsőként érkezett a helyszínre, az ABC 6 hírcsatornának elárulta, 45 éves pályafutása alatt még nem látott hasonlót. “Azt hittem, az elmúlt négy és fél évtizedben már minden lehetséges dolgot láttam, de tévedtem. Azzal a kislánnyal rettenetes dolog történt: az arca közepe, az orra teljesen hiányzott. El se tudom képzelni, min mehetett keresztül” – mondta.


Kép forrása: Facebook

A rendőrfőnök a riportereknek elmondta azt is, a szülők – vallomásuk szerint – a támadás idején a ház emeletén tartózkodtak, és azonnal lányukhoz siettek, amikor meghallották a hangos sírást. “A kislányt azonnal kórházba szállították, és haladéktalanul megoperálták. Az utolsó információm szerint az állapota stabil, de az intenzív osztályon kezelik” – zárta a rendőrfőnök.

Az ABC 6 információi szerint a pennsylvaniai szülők, akiknek a kislányon kívül további négy, idősebb gyermeke is van, régóta anyagi problémákkal küszködnek, ezért a gyermekvédelmi hatóság úgy döntött, míg nem rendeződik a helyzetük, gyermekeiket nevelőszülőknél helyezik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik