Foci

A Fradi kiütötte ellenfelét a kupában

Busai Attila (busai attila, )
Busai Attila (busai attila, )

A Ferencváros 5-0-s előnyből várja a Csákvár elleni visszavágót a negyeddöntőben, Busai Attila három gólt szerzett. A Videoton egy 95. percben, büntetőből szerzett góllal győzte le 2-1-re a Pécset.

Másodosztályú ellenféllel, a Csákvárral hozta össze a sorsolás a Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzését a fővárosban rendezték, az immár új gyepszőnyeggel ellátott Groupama Arénában. A hazaiak már a 7. percben megszerezték a vezetést, Busai volt eredményes, az előnyt pedig Lamah duplázta meg még ugyanebben a játékrészben. A Csákvár csak kapufáig jutott.

A második félidőnek három új játékossal vágott neki a Csákvár, de továbbra is a Fradi akarata érvényesült, majd Busai, Ramirez és újra Busai volt eredményes, így a 70. percre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés és minden bizonnyal a párharc is. A folytatásban akadt még pár lehetősége az FTC-nek, de az eredmény nem változott – Varga kihagyott egy ordító ziccert -, 5-0-ról folytatják a csapatok.

Mindeközben a Videoton felforgatott csapattal fogadta a Pécset és ugyan a hazaiaknak több lehetőségük is akadt az első felvonásban, a vezetést a Mecsekaljaiak szerezték meg Frőhlich révén. Fordulás után bő 20 percet kellett várni a fehérvári válaszra, Feczesin egyenlített. A folytatásban Feczesin büntetőjét kifogta ugyan Gőcze, de így sem tudták megakadályozni a vendégek a Videoton győzelmét, a hajrában befújt tizenegyest Alvarez értékesítette a 95. percben.

Eredmények – Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Ferencváros – Csákvár (II.) 5-0 (2-0)
Videoton – PMFC 2-1 (0-1) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik