Sport

Sorozatban negyedszer lett bajnok a Békéscsaba

Sorozatban negyedszer a Linamar-Békéscsaba csapata nyerte a női röplabda-bajnokságot.

A hétfő esti mérkőzést remekül kezdte a BRSE, és az elején megszerzett előnyét taktikus, hatékony játékkal megőrizte az első szett végéig. A második és a harmadik felvonásnak már voltak olyan időszakai is, amikor nem volt azonos súlycsoportban a két csapat, így a Békéscsaba a vártnál is simábban győzött.

Sasa Nedeljkovic vezetőedző együttese hétfő este harmadszor is legyőzte a Vasast az NB I fináléjában, ezzel feltette a koronát szezonjára, hiszen korábban a Magyar Kupában és a Közép-európai Ligában is diadalmaskodott, azaz triplázással zárta az idényt.

A Békéscsaba – amely a CEV Kupában a negyeddöntőig menetelt – ezzel története legsikeresebb szezonját produkálta, ráadásul a bajnokságot, valamint a kupát is veretlenül nyerte meg.

Eredmény – Röplabda, női NB I, döntő, 3. mérkőzés

Linamar-Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-0 (20, 17, 14)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0, a Békéscsaba javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik