Közélet

Álsofőr furikázott az utasokkal teli busszal Kecskeméten

bkv busz sofőr (bkv, buszsofőr, )
bkv busz sofőr (bkv, buszsofőr, )

A buszrajongó fiatal ment egy teljes kört a vonalon: megállt azokban a megállókban, amelyekben meg kellett állnia és felvette az utasokat.

Megdöbbentek a 10-es busz utasai, amikor Kecskeméten, Széchenyi téri végállomásra érkező busz sofőrjét igazoltatta, majd őrizetbe vette a rendőrség. Mint kiderült, a Kunság Volán formaruháját viselő 20 éves fiatalember közönséges szélhámosként ült be a volán mögé, a Blikk szerint még jogosítványa sem volt.

Az álsofőr március 12-én, reggel 9 óra tájban állított be a Dél-alföldi Közlekedési Központ kecskeméti telephelyére. Egyenruhában érkezett, ezért nem keltett gyanút a személyzetben, és gyakorlatilag minden további nélkül ki tudott állni egy Ikarus 263-as busszal. Ment egy teljes kört a 10-es busz vonalán: megállt azokban a megállókban, amelyekben meg kellett állnia, felvette az utasokat, és robogott tovább.

“Egyelőre úgy tudjuk, hogy az elkövető autóbusz-megszállott, aki tettére régóta készült, és hosszasan tanulmányozta, hogyan tudná kijátszani a telephelyen érvényben lévő biztonsági ellenőrzést” – közölte a lappal a DAKK Zrt. Maguk is példátlan esetnek nevezték a történteket, és haladéktalanul belső vizsgálatot indítottak.

“Felmerült a gyanú, hogy a fiatal a társaság egy vagy több munkavállalójától előzetesen tippeket és tanácsokat, esetleg segítséget is kapott. A gyanúba keveredett munkavállalók munkaviszonyát a vizsgálat lezárultáig felfüggesztették” – ismertette a közlekedési társaság.

A rendőrség jármű önkényes elvétele miatt nyomoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik