Gazdaság

Átadták a jövő évi költségvetést a Költségvetési Tanácsnak

A jövő évi költségvetés tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács 3. ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Hozzátette, hogy 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre, ami azt is jelenti, hogy a nyugdíjak emelése is ezt követi majd. A tartalék nagysága az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz – mondta. A jövő évi költségvetést május másodikáig kell átadniuk a parlamentnek. Varga Mihály elmondta, hogy a költségvetés további részeit a tanács döntését követően ismertetik majd a nyilvánossággal.

Varga közölte, hogy módosítják az idei költségvetést, amit részben a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé. A földárverésekből származó bevétel jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák a költségvetésbe, ami az idei költségvetés bevételeit jelentősen javítja, ezért kell azt átvezetni.

Tájékoztatott arról, hogy az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül, és a munkaadói-munkavállalói partnerekkel.  Az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek – mondta. Két területen lesz jelentős változás, egyrészt az internet szolgáltatások áfája 18-ról 5 százalékra fog csökkenni 2018-ban. Javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik