Közélet

Részeg fiatal okozta a borsodi tragédiát

borsodi baleset (borsodi baleset)
borsodi baleset (borsodi baleset)

Az autóban egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek - beleértve az ittas sofőrt is.

A rendőrség szerint ivott az a fiatal, aki szerdán árokba hajtott majd fának ütközött autójával Mezőcsát és Tiszakeszi között. A kocsi hátsó ülésén utazó 27 éves utasa meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült – ahogy a sofőr is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön arról tájékoztatott, hogy egyikük sem volt bekötve a baleset idején, ráadásul a 25 éves sofőr vérében kimutatták az alkoholt. Az ügyben halált okozó, járművezetés ittas állapotban bűntette miatt indult eljárás. 

“Tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette az autó sofőrjét, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására” – közölték.

police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik