Forma-1

Vettel: Csak annyit hoztam ki a kocsiból, amennyit kellett

Sebastian Vettel nyerte vasárnap a Bahreini Nagydíjat. A német pilóta három futam után két győzelemmel és egy második hellyel vezeti a világbajnoki pontversenyt, ennek megfelelően elégedetten nyilatkozott az autosport.com-nak.

A csapat összeszedett volt, az autó gyors, nyomás alatt tudtam tartani Valtterit, de mivel nem hibázott, nem tudtam támadó helyzetbe kerülni. A korai kiállás ezúttal bejött. Erről beszéltem szombaton, hogy ha jó érzés vezetni az autót, az vasárnap nagy előnyt jelenthet. A végén nem szakadtam meg a gyors körökért, tudtam, hogy Lewis közelít, de csak annyit hoztam ki a kocsiból, amennyit kellett.

Lewis Hamilton öt másodperces büntetést kapott Daniel Ricciardo feltartásáért, így a hajrában nem lehetett szoros a győzelemért folytatott verseny.

Az én hibám volt az eset, bocsánatot kérek a csapattól az elvesztegetett időért.

A brit pilóta három futam után 7 pontos hátránnyal követi Vettelt, Valtteri Bottas a harmadik 38 egységgel.

Bahreini Nagydíj, végeredmény:

1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33:53.373
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 6.660 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 20.397 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 22.475 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 39.346 mp h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 54.326 mp h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:02.606 p h.
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:14.865 p h.
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:20.188 p h.
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:35.711 p h.
11. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 3 kör h.
Feladta megtett körök
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 50
Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 12
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 12
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 11
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8
Nem indult
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda
 A világbajnokság állása  Pont
1. Sebastian Vettel 68
2. Lewis Hamilton 61
3. Valtteri Bottas 38
4. Kimi Räikkönen 34
5. Max Verstappen 25
6. Daniel Ricciardo 22
7. Felipe Massa 16
8. Sergio Pérez 14
9. Carlos Sainz Jr. 10
10. Romain Grosjean 4
10. Kevin Magnussen 4
12. Esteban Ocon 3
13. Nico Hülkenberg 2
13. Danyiil Kvjat 2
Konstruktőrök:
1. Ferrari 102
2. Mercedes 99
3. Red Bull-TAG Heuer 47
4. Force India-Mercedes 17
5. Williams-Mercedes 16
6. Toro Rosso-Renault 12
7. Haas-Ferrari 8
8. Renault 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik