Foci

A liverpooli Moreno kihagyta a kihagyhatatlannak tűnőt

A hatalmas baki ellenére hetedik meccse veretlen a Liverpool. Ezúttal a West Bromwich Albiont győzte le idegenben.

A West Bromwich Albion hazai pályán fogadta a Liverpoolt, és bár a közvetlen élboly mögött leszakadva az előkelő nyolcadik helyen állnak, nem túl sok esélyt adtak nekik a fogadóirodák, lévén vörösök két hat meccses veretlenségi sorozattal érkeztek a The Hawthorns stadionba.

Az első félidő ráadásában aztán Roberto Firmino bólintott a jobb alsóba úgy, hogy Ben Foster kapus nem tudott már hárítani.(0–1).

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Akad helyzet itt is, ott is, míg a Pool lesgólig jutott, addig Matthew Phillips eltöketlenkedett egy tuti ziccert Mignolet-val szemben.

Az igazi csattanó azonban a végére maradt. A WBA a 91. percben szöglethet jutott és az utolsó szalmaszálba kapaszkodva még Ben Foster kapus is előrement, hátha. Ehhez képest a vendégek kaparintották meg a labdát és kontrázhattak az üres kapura. Alberto Moreno úgy gondolta, hogy futtából, bő ötven méterről simán betalál, de mégsem célzott pontosan.

Kérdés persze, vajon futtából, ötvenről egyszerű begurítani egy 7,32 méter széles kapuba a labdát? Szerintünk annyira nem.

De mindettől függetlenül a vendégek begyűjtötték a három pontot, hetedik meccsükön maradtak veretlenek – két döntetlen, öt győzelem – és immár harmadikok a tabellán.

Angol bajnokság, Premier League, 33. forduló, eredmény:

West Bromwich Albion–Liverpool 0–1
Gól: Firmino 45+1.
További mérkőzés:
17.00: Manchester United–Chelsea (Tv: Spíler Tv)

szombaton játszották:
Crystal Palace-Leicester City 2-2 (0-1)
Everton-Burnley 3-1 (0-0)
Stoke City-Hull City 3-1 (1-0)
Sunderland-West Ham United 2-2 (1-1)
Watford-Swansea City 1-0 (1-0)
Tottenham Hotspur-Bournemouth 4-0 (2-0)
Southampton-Manchester City 0-3 (0-0)
hétfőn játsszák:
Middlesbrough-Arsenal 21.00

A bajnokság állása:

1. Chelsea 31 24 3 4 65–26 +39 75
2. Tottenham 32 21 8 3 68–22 +46 71
3. Liverpool 33 19 9 5 69–40 +29 66
4. Manchester City 32 19 7 6 63–35 +28 64
5. Everton 33 16 9 8 60–37 +23 57
6. Manchester United 30 15 ## 3 46–24 +22 57
7. Arsenal 30 16 6 8 61–39 +22 54
8. West Bromwich Albion 33 12 8 13 39–42 –3 44
9. Southampton 31 11 7 13 37–40 –3 40
10. Watford 32 11 7 14 37–52 –15 40
11. Stoke City 33 10 9 14 37–48 –11 39
12. Leicester City 32 10 7 15 41–53 –12 37
13. West Ham 33 10 7 16 44–59 –15 37
14. Burnley 33 10 6 17 33–47 –14 36
15. Crystal Palace 32 10 5 17 45–52 –7 35
16. Bournemouth 33 9 8 16 45–63 –18 35
17. Hull City 33 8 6 19 34–67 –33 30
18. Swansea 33 8 4 21 37–68 –31 28
19. Middlesbrough 31 4 ## 15 22–37 –15 24
20. Sunderland 32 5 6 21 26–58 –32 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik