Jövőre 56 és 58 ezer forint közötti összegre emelkedik a minimálbér, jelenleg ugyanis ennyi az eltérés a munkavállalók és a munkaadók javaslata között – derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács október 26-i ülésén.
Egyezség azonban egyelőre nincs, így a megbeszélést pénteken folytatják. A tanácskozáson Csizmár Gábor munkaügyi miniszter bejelentette: a kormány kész arra, hogy az egészségügyi hozzájárulást jövő év november 1-jétől ne 1200, hanem 1500 forinttal mérsékeljék. Ez többmilliárdos költségvetési tételt jelent, de átrendezésekkel meg lehet oldani – tette hozzá a miniszter. A munkaadói oldal a megállapodás érdekében a korábbi 55 400 forint helyett 56 ezer forintos minimálbért vállalna jövőre. A szakszervezetek szintén engedtek: elvárásukat az eddigi 62 ezer forint helyett 58 ezres minimálbérre engedték le.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.