Elbódította, majd kirabolta áldozatait egy nő Bács-Kiskun megyében. A tiszakécskei csábító ellen – egyebek mellett – többrendbeli rablás miatt emeltek vádat.
A 33 éves nőnek nem volt rendszeres jövedelme, ezért eldöntötte, úgy próbál meg pénzhez jutni, hogy idős, illetve
magányos, egyedülálló férfiakkal ismerkedik meg, együtt italozik velük, és altatatót, nyugtatót kever az italukba. Áldozatai a szertől öntudatlan állapotba kerültek. 2014 februárjában, röviddel egymás után két férfival is megismerkedett: a
78 éves öregurral tiszakécskei otthonában, míg másik kiszemeltjével egy tiszakécskei sörözőben italozott együtt. A keveréket akkor csempészte a poharukba, amikor kimentek a mosdóba. Egyiküktől 95 ezer, másikuktól 70 ezer forintot vitt el. Az idősebb férfira olyan hatással volt a gyógyszeres ital, hogy kórházi ellátásra szorult.
Mindezeken felül garázdaság vétsége, zaklatás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt is felelnie kell, mert 2014 augusztusában a tiszakécskei strandon, a büfé előtt szóváltásba keveredett két nővel, akik közül egyiküket szemből
ököllel az arcán megütötte, másikukat pedig pofon vágta. A segítségükre siető férfit a pedig azzal fenyegette, hogy össze fogja szurkálni.
A nő a fenti bűncselekményeket feltételes szabadság hatálya alatt követte el, különös visszaesőnek számít. A törvény 2-18 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti. Tárgyalását előzetes letartóztatásban várja, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.