Közélet

Terrorizálta a gyermekotthon lakóit a 15 éves tini

család, erőszak, bántalmazás (család, erőszak, bántalmazás)
család, erőszak, bántalmazás (család, erőszak, bántalmazás)

A kamasz a fejükön, a testükön ütötte a kiszemelt gyerekeket, lökdöste és fellökte őket.

Több rendbeli rablási cselekmény miatt emelt vádat az ügyészség egy balatonparti gyermekotthonban lakó 15 éves tinédzser ellen. A fiatal azért áll bíróság elé, mert több alkalommal, minden ok nélkül bántalmazta a nála fizikailag jóval gyengébb társait, és elvette a pénzüket is.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint 2013. márciusában, majd 2014. februártól áprilisig terjedő időben a vádlott az otthon négy gyermekkorú lakójától úgy szerezte meg zsebpénzét, valamint egyiküktől úgy próbálta meg elvenni a telefonját, hogy megverte vagy fenyegette őket. A fejükön, a testükön ütötte kiszemelt társait, lökdöste és fellökte őket.

A gyerekek félelmükben fizettek. Volt akitől az agresszív tini 1500, de akadt, akitől 20 ezer forintot szerzett így.

A kamasz előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást a budapesti javítóintézetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik