Közélet

Gyalogosok közé hajtott egy autó a Deák téren

baleset (baleset)
baleset (baleset)

A súlyos balesetben öten sérültek meg. A vétkes sofőr megpróbálhatott elmenekülni.

Egy autó felhajtott a járdára a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésében 17 óra után, és elgázolt öt embert. A mentők tájékoztatása szerint öt sérültet kellett ellátni, egyikük állapota súlyos. Mindannyian 20-25 év közti nők. A balesetet az okozhatta, hogy az autó vezetője a váratlan helyzettől megrémülve fék helyett a gázra taposott.

A Hír24-nek nyilatkozók a helyszínen azt mondták a gázoló a Lánchíd felől száguldott a József Attila utcán – egyesek azt állítják, hogy a női vezető igazoltatás elől menekült -, amikor a gyalogosoktól zsúfolt Deák térnél megcsúszott, felrohant a járdára és négy gyalogost elsodorva egy oszlopba rohant.

A Cinknek egy szemtanú azt mondta: a sofőr egy fiatal nő volt, aki rosszul vett be egy kanyart. A balesetet okozó autó a Lánchíd felé tartott a József Attila utcán, de az Október 6. utcához érve hirtelen meg akart fordulni, de nem a szembejövő sávba kanyarodott, hanem a mellette lévő bicikliútra. Két embert elütött, majd a gázra taposva végigszáguldott a bicikliúton és a Fröccsterasz előtt még két embert elgázolt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gázoló egy 23 éves budapesti nő, aki szintén megsérült. 

Fotók: Berecz Valter

Olvasói sztorik