Belföld

Oxfam: Súlyos bántalmazások a szerb-magyar határon

A humanitárius szervezet egyebek mellett azt javasolja, hogy terjesszék ki a rendőrök pszichiátriai vizsgálatát.

Még ki sem töltötte a menedékkérelmet, már a kezébe nyomták az elutasító határozatot egy menedékkérőnek, aki a szíriai Idlíbből érkezett a szerb-magyar határhoz – onnan, ahol épp a héten vetett be vegyi fegyvereket Bassár el-Aszad rezsimje. Ez a világ egyik legnagyobb humanitárius szervezete, a brit székhelyű Oxfam jelentéséből derül ki, amelynek megállapításait a 444 foglalta össze.

A szíriai menedékkérő be akarta tartani a szabályokat, amelyeket a magyar kormány nagy hangon számon kér a menekülteken, meghallgatása során – melyen egy szíriai tolmács segített – csak a legalapvetőbb személyes adatait kérdezték meg tőle, majd

az elutasító határozatot magyarul kapta meg, hogy véletlenül se értsen belőle egy szót sem.

Az Oxfam álláspontja szerint a magyar hatóságok gyakorlata egyértelműen jogsértő. A csoportos visszatoloncolást tiltja az Emberi Jogok Európai Nyilatkozata, és nemzetközi, valamint európai jogot sért, ahogy megfosztják a menedékkérőket ügyük egyéni elbírálásának lehetőségétől.

Egy pakisztáni menedékkérőre, aki nyolc hónapon át türelemmel várta, hogy ügyét elbírálják, kutyákat eresztettek, könnygázzal fújták le és gumibottal ütötték, amikor végül húsz társával átszökött a határon. A beszámoló szerint a csoport egyik tagját annyira megverték, hogy még magyar területen orvosnak kellett ellátnia. Miután az összevarrta sebeit, a rendőrök a szájába tömték a látleletet és visszalökdösték Szerbiába. Ezt a határon szolgáló szerb rendőrök is megerősítették a szervezetnek, és beszámoltak más esetekről is, amikor súlyosan sérült menekülteket láttak visszatérni Magyarországról,

köztük egy verések nyomait viselő terhes nőt.

A jelentés szerint egy Afganisztánból menekülő férfit a februári fagyok idején meztelenre vetkőztettek, a hóba ültettek, összetörték telefonját, elvették a pénzét és őt is megverték.

Az Oxfam a bolgár, macedón, szerb és magyar kormányoknak ajánlásokat fogalmazott meg, többek között azt, hogy vizsgálják felül a határokon alkalmazott eljárásrendet, lépjenek fel a menedékkérők ellen bűncselekményt elkövetőkkel szemben.

A magyar hatóságoktól azt kérik, terjesszék ki a pszichiátriai vizsgálatot a menekülthullám csúcsán, 2015-ben állásba vett rendőrökre is, mert esetükben ez elmaradt,

emellett biztosítsanak a rendőröknek képzést az emberi jogokról, és technikai felszerelést, például testkamerát, ami segíthet a jogsértések megakadályozásában. Emellett korlátlan hozzáférést kérnek a határzónához a visszaélések kivizsgálására hivatott emberi jogi biztosoknak és szervezeteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik