Szórakozás

Ezért indul a választáson Havas Henrik

Havas Henrik is elindul a május 14-i időközi választáson Kis­orosziban, ahol a négytagú képviselő-testület három tagjának döntése szerint feloszlatták a grémiumot, ezért száz napon belül a falu teljes vezetését újra kell választani. A tévés független képviselőként várja a szavazatokat.

“Ősszel, miután feloszlatta magát az önkormányzat, próbáltak rábeszélni, hogy a polgármesteri címért induljak, de azt nem vállaltam el. Őszinte leszek, engem riaszt a felelősség, ami ezzel jár. Nincs is időm erre, rengeteget dolgozom, és igazából nem is értek hozzá. Huszonnyolc éve élek Kisorosziban, és bár nagyon szeretem, mert csodás hely, látom, hogy hatalmas a széthúzás. Azzal, hogy képviselő leszek, talán tudok közvetíteni a szembenálló felek között. Amúgy is az ő kapacitálásukra adtam be a derekam”

– mondta a Blikknek Havas, aki reméli, hasznos tagja lesz a testületnek, ha megválasztják.

“Talán azt gondolták, hogy a szakmai tudásom a hasznukra lehet majd. Nem tudom. Az biztos, hogy a véleményemet elmondom majd mindenről, aztán az, hogy ebből mennyit fogadnak el, vagy mennyire lesz hasznos, azt majd az idő dönti el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik