Belföld

Rendszeresen molesztálta párja kislányát, még az anya előtt is

Ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében aki csaknem egy éven át molesztálta élettársa kislányát. Első fokon 2016 novemberében született döntés a a Székesfehérvári Törvényszéken. A nevelőapát akkor kiskorú veszélyeztetésében és szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek és 9 év fegyházbüntetéssel sújtották.  De bíróság elé állt az anya is, aki elhanyagolta a gyereket, magával vitte dolgozni egy éjszakai klubba, ivott előtte és ilyenkor azt sem vette észre, hogy párja molesztálja. Őt bűnsegédként elkövetett szexuális erőszak bűntettével és kiskorú veszélyeztetésével vádolták meg, de csak utóbbi miatt ítélték el: két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve, illetve pártfogót rendeltek ki mellé és eltiltották a szülői felügyeleti jogának gyakorlásától.

A nő esetében jogerőre emelkedett a törvényszék ítélete, a férfi ügyében azonban fellebbezett az ügyész, hogy súlyosabb büntetést kapjon.

A Fővárosi Ítélőtábla végül hétfőn a férfi cselekményét folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettének minősítette. A büntetése kilenc év.

A bíróság megállapította: a vádlottak 2011 óta élettársak, együtt nevelték a másodrendű vádlott előző házasságából, 2005-ben született kislányát Székesfehérváron. A nő egy helyi éjszakai szórakozóhelyen dolgozott táncosnőként, nappal és munka közben is rendszeresen ivott, ahogy tette azt párja is délutánonként.

Amikor a gyerek megkezdte az iskolát, nem figyeltek rá, ruhája koszos volt, haja kócos, a tanítónő emiatt többször szólt. Az anya nem egyszer elvitte munkahelyére a gyereket és ivott mellette. Végül valaki bejelentést tett, ezután rendőrök jelentek meg a bérelt szobájukban és elrendelték a család gondozását, mert a lakásban rendetlenség, kosz és piszok volt.

2012 nyarán az anya már rendszeresen takarított és ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog a gyermekről, de ezután minden folytatódott tovább.

A vád szerint a férfi 2011 novembere és 2012 októbere között több esetben maradt egyedül nevelt gyermekével. Az ilyen alkalmakkor a kislánynak “több szexuális cselekményt kellett eltűrnie”. Előfordult, hogy a nő is jelen volt, de ittassága miatt nem volt képes felfogni, hogy mi történik körülötte.

A férfi a történtek után általában kedvesebb volt a gyerekhez és édességet vett neki. A bíróság tájékoztatásában az áll, hogy “az események hatására a sértett magatartásán jelentős mértékben meglátszott a fokozott szexuális érdeklődés”. A kislányt végül nevelőszülőknél helyezték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik