Közélet

Utcai lámpákat lőtt szét a csongrádi férfi – elítélték

Birosag(960x640).jpg (bíróság, )
Birosag(960x640).jpg (bíróság, )

"Lelövöldözlek benneteket" - ezt üvöltötte a szomszédainak, miután feljelentették.

Jogerősen két év, a végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék szerdán egy árpádhalmi férfit, aki egy átalakított légpuskával szétlőtt több utcai lámpát a településen, majd megfenyegette a szomszédjait, akik a történteket jelentették a hatóságoknak. A bíróság lőfegyverrel visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében, valamint erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és rongálás vétségében mondta ki bűnösnek.

A vádlott – akinek egy korábbi bűncselekménye miatt nem volt fegyvertartási engedélye – 2012. december 10-én este a Csongrád megyei Árpádhalmon lőfegyverré átalakított Slavia 620 típusú légpuskájával kilőtt négy utcai lámpát. A szomszédja értesítette a polgárőrséget, majd a helyszínre érkező rendőrök a férfit előállították.

A lövöldöző – mivel haragudott az ellene indult büntetőeljárás miatt – másnap este ittas állapotban azt kiabálta szomszédjának és annak gyermekének, hogy “lelövöldözlek benneteket”.

A törvényszék döntésével enyhítette az első fokon eljáró Szentesi Járásbíróság által kiszabott ötéves börtönbüntetést. Bakos Éva tanácsvezető bíró közölte, a bíróság erre részben a bűncselekmény elkövetése óta eltelt hosszú idő miatt, illetve azért látott lehetőséget, mert a vádlott gondoskodik idős, beteg édesanyjáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik