Nagyvilág

Nincs nyoma, hogy a londoni merénylő terrorszervezetekkel állt volna kapcsolatban

A Scotland Yard szerint az eddigi vizsgálat nem tárt fel arra utaló bizonyítékokat, hogy a múlt szerdai londoni merénylet elkövetője kapcsolatban állt volna terrorszervezetekkel. Neil Basu, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja, a BBC-n elmondta: a merénylő, Khalid Masood “egyértelműen érdeklődött a dzsihadista eszmék iránt”, a rendőrség azonban nem talált olyan nyomokat, hogy Masoodnak köze lett volna akár az Iszlám Állam, akár az al-Kaida terrorszervezethez,

arra sincsenek bizonyítékok, hogy terrorcselekményének terveit előzetesen másokkal megbeszélte volna.Az Iszlám Állam a támadás után nem sokkal közölte, hogy Masood a szervezet “katonája” volt. Neil Basu szerint azonban annak ellenére sincsenek erre valló értesülések, hogy Masood a máshol elkövetett legutóbbi merényletek alacsony technikai szintű, alacsony költségű módszereit használta, és az Iszlám Állam vezetői mostanában éppen ilyen típusú támadásokra ösztönzik a terrorszervezet követőit.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese megerősítette: Masood nem tűnt fel a belbiztonsági és a terrorelhárító szolgálatok radarernyőjén, és nem folyt ellene vizsgálat terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.

Neil Basu már a hétvégén is hasonlóképp nyilatkozott, közölve: fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy soha nem derül ki a terrortámadás indítéka, és lehet, hogy ezt a titkot az 52 éves Khalid Masood “magával vitte a sírba”.

A véglegesnek tekinthető adatok szerint ötvenen sérültek meg a támadásban, és

a rendőrök által lelőtt merénylővel együtt öten haltak meg.A halálos áldozatok között van egy rendőr is, a 48 éves Keith Palmer, akit a támadó a parlament kapujánál megkéselt. Masoodot ezután lőtte le a parlamentnél járőröző fegyveres rendőri osztag.

A rendőr meggyilkolása előtt Masood bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a Westminster híd zsúfolt járdáján, amelyen 250 méter hosszan végiggázolt. A három civil áldozat a gázolásos merényletben vesztette életét.

A Scotland Yard hétfői ismertetése szerint a merénylő gépkocsijának sebessége elérhette az óránkénti 122 kilométert.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik