Szórakozás

Kiderült, hogy Bódi Sylvi kivel él tartós párkapcsolatban

Hosszú évek után visszatér a tévéképernyőkre Bódi Sylvi: a VIASAT3 felkérésére vezeti az Exek az édenben című új szexes-randis valóságshow-t. Az exmodell már évek óta visszavonult a médiától, helyette legalább az év felét egzotikus tengerpartokon tölti szörfözéssel. Mint mondja, élete egyik legjobb döntése volt, hogy kiszállt a celebek felszínes világából, s ha tehetné, a Facebookról és az Instagramról is törölné magát. A 24.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy miből finanszírozza drága utazásait, valamint hogy jelenleg kivel él tartós párkapcsolatban.

Korábban azt mondtad, hogy teljesen visszavonulsz a médiából. Miért döntöttél úgy, hogy mégsem?

Nem döntöttem úgy, hogy mégsem. Továbbra is igyekszem magam és a magánéletem távol tartani a médiától. Ez a lehetőség megtalált, és mivel a forgatás Balin van, így összekötöm a kellemest a hasznossal, és kipróbálom magam egy új szerepben. Szeretem a kihívásokat, nyitott vagyok az új dolgokra. Önállóan még sosem vezettem műsort, s úgy látszik erre mostanra értem meg, most jött el az ideje. Szóval miért ne?!

Milyen visszatérni a tévézéshez?

Visszatérni? Sosem voltam tévés személyiség. Ha arra gondolsz, hogy régebben sokat szerepeltem a televízióban, különböző műsorokban voltam vendég és számtalan interjút adtam, nos igen, ezekben valóban volt részem bőven. Viszont ez egy teljesen más történet. Válaszolgatni kérdésekre vagy konkrétan neked végigvezényelni egy hosszú kiszavazó ceremóniát, na az nagyon nem ugyanaz. Hozzáteszem, hogy az utóbbit sokkal jobban élvezem! Nem is értem, hogy eddig miért a mikrofon másik oldalán álltam? Nyilván rengeteget kell még tanulnom ezen a területen, és fejlesztenem magam beszédtechnikailag, ha esetleg a jövőben szeretnék még feltűnni a képernyőn. Ezzel tisztában vagyok, s ha úgy alakul, akkor keményen meg fogok dolgozni a sikerért.

Fotó: Instagram

Női szemmel is megnézted az Exek az édenben szereplőit? Milyen a te ideálod?

Nőként mindig is elismertem egy másik nő szépségét, így most is bátran kijelentem, hogy van néhány igen szemrevaló, csinos lány a játékban. Ja, hogy a fiúkat kérdezed?

Nagyon régen elmúltak már azok az idők, amikor engem a fizikai adottságok, külsőségek érdekeltek.

A játékban részt vevő fiúkkal jól megtalálom a közös hangot, de nem a sármosságukat, fizikumukat emelném ki, hanem a humorukat, s a felém tanúsított kedvességüket. Persze ettől még egy-egy szereplő meztelen felsőtestének látványától biztos törni fognak majd a tiniszívek.

Jelenleg van párkapcsolatod?

A kérdésed, remélem, költői volt. Megszokhattátok volna már – mint ahogy az elmúlt közel egy évtizedes példa mutatja – hogy a magánéletemre vonatkozó kérdéseket ignorálnom. Pusztán azért, mert ott van benne, hogy ‘magán’. Azaz senkire nem tartozik, csak rám, és esetleg a szeretteimre, családomra, de semmiképpen nem a nagy nyilvánosságra.

Miért szereted annyira Balit?

Nekem Bali a második otthonom, az első utazásom óta a szívemben van Indonézia és lakosai. Az emberek kedvesek, segítőkészek, és mindig mosolyognak. Az ételek finomak, a sziget festői szépsége pedig újra és újra megbabonáz. Nem véletlenül hívják az Istenek szigetének Balit. Itt az égvilágon semmi másra nem kell odafigyelni, csak arra, hogy jól érezzük magunkat. Nyitott elmével érkezzünk, legyünk befogadóak, és ha javasolhatom, lassuljunk le kicsit. Egy praktikus tanács: ne igyunk a csapvízből!

 

Bódi Sylvi (Array)
Fotó: Instagram

Az Instagramodon gyakran feltűnő cicáid is veled utaztak?

Velem ellentétben a cicáim otthonülő típusok. Természetesen eszem ágában sincs őket átutaztatni a fél világon. Mondjuk ha tudnának szörfözni, akkor lovagolhatnám a hullámokat úgy is, hogy valamelyik ott ül a deszka elején. Természetesen nincsenek magukra hagyva otthon, mindig gondoskodom róla, hogy szerető pótgazdijuk legyen valamelyik legjobb barátom vagy családtagom személyében, akik ilyenkor oda is költöznek hozzám.

Hogyan jutsz el ennyi remek helyre?

Általában repülővel, de néha hajóval is. Büszke vagyok arra, amit modellként elértem a közel 20 éves karrierem során. Az itt szerzett tapasztalataimat, kommunikációs készségemet, üzleti érzékemet a mai napig tudom kamatoztatni, nem beszélve a kapcsolati tőkémről. De amire még ennél is büszkébb vagyok, az az, hogy magyar lányként szponzorált free surfer lettem. Azaz nem indulok versenyeken, viszont vannak cégek, akik segítenek abban, hogy valóra válthassam az álmaim. Nagyon sok promócióban veszek részt, és folyamatosan szerepelek a legnagyobb szörfös magazinokban a világ különböző pontjain. Számomra ez nagyon megtisztelő. A pózolós képeket szép lassan felváltják a sportolós képek. Szörfös utakat szervező cégek háziasszonya vagyok, s ezeknek köszönhetően csodás helyekre jutok el.

Hálás vagyok, hogy ilyen életem lehet, de a szerencsén kívül ehhez az is kellett, hogy megdolgozzak érte.

Életem legjobb döntése volt, hogy elmentem az első szörfórámra, s pár évvel később hátat fordítottam a celebek felszínes világának. Egyszerű, de igazi, értékekkel teli életet élek egészséges mentalitású emberek között, akikkel az óceán és a hullámok szeretete köt össze. Az év felét biztosan külföldön töltöm. De volt olyan év is, amikor közel kilenc hónapot voltam távol.

Bódi Sylvi (bódi sylvi, )
Fotó: Facebook

Főleg az Instagramról, Facebookról jönnek rólad hírek, sok szép hely, szörfözés, szexi fotók.

Azért csak innen, mivel az elmúlt egy-két évben szándékosan elutasítottam minden interjúfelkérést és egyéb médiás szereplést. Ezekre a közösségi médiás felületekre a munkám miatt van szükségem, ezért használom őket. Persze van olyan is, amikor “eltűnök” pár napra vagy akár hétre, és akkor az olyan nagyon jó! Van ám élet okostelefonok nélkül is. De még milyen! Nagy álmom, hogy egy nap leiratkozzak majd ezekről, s teljes mértékben kizárva a nyilvánosságot élhessem az életem.

A lájkok száma sosem határozta meg a magamról alkotott képet.

Pont ugyanolyan boldog vagyok, ha egy képemet ketten lájkolják, mint amikor kétezren. Nagyon sok időt elvesz az emberek életéből a posztolgatás, a közösségi médiás felületeken való barangolás és különböző internetes oldalakon való szörfözés. Én inkább igazi hullámokon teszem ezt. Sokkal többet ad. Csetelés helyett is a telefonálást, vagy ha tehetem, a személyes beszélgetést választom. Sokan a Facebooknak és Instragramnak köszönhetően látszatéletet élnek, ami kifelé nagyon szépnek és tökéletesnek tűnik. Kár, hogy ez csak illúzió. Én annak vagyok a híve, hogy teremtsünk magunknak egy olyan életet, ami legalább annyira jó belülről, mint amilyennek láttatni akarjuk kifelé. Biztosíthatlak róla, hogy az enyém ilyen, s az igazat megvallva az életem legklasszabb történései nem is jutnak el a közösségi médiába.

Hogyan képzeled el magad néhány év múlva?

Tartós párkapcsolatban az óceánnal vagyok, így nem engedhetem meg magamnak, hogy sokáig távol legyek tőle. Kétlaki életet képzelek el. A családom és a magyarországi barátaim nagyon fontosak nekem, ezért a szívem gyakran hazahúz. Ezenkívül megtalált néhány jó üzleti lehetőség is otthon, és egy ruhamárkának is az arca lettem, szóval nem fordítok hátat a hazámnak. Valamiért úgy érzem, hogy a gyermekem óceánparton fog felnőni, s nagyon boldog lennék, ha így lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik