Élő Foci

Vb-selejtező: simán kikaptunk Portugáliában, álom marad a vb

Fontos vb-selejtező várt a magyar válogatottra az Európa-bajnok Portugália otthonában. Hogy megmaradjon az esélyünk a második helyre, legalább egy pontot kellett volna szereznünk, de ez nem sikerült.

Storck mester öt védővel kezdte a találkozót, ez a taktika viszont nem sokáig működött. Helyzetig alig jutottunk el, a veszélyesen játszó hazaiak a 32. percben szerezték meg a vezetést, akkor Ronaldo húzott magára több embert, a centerezés után pedig André Silva lőtt közelről a kapuba (1-0).

Négy perccel később már kettővel mentek, akkor egy hosszú indítás után André Silva sarokkal lekészítette a labdát Cristiano Ronaldónak, ő pedig kilőtte a rövid alsót (2-0).

A szünetben változtatott a kapitány, jött a négyvédős rendszer, de sokkal veszélyesebbek így sem lettünk. Ronaldo még lőtt egyet szabadrúgásból a 65. percben, amellyel kialakította a végeredményt (3-0).

A vereség azt jelenti, hogy nemzeti együttesünknek álom marad a világbajnokság. Hátrányuk öt pont a második portugálok, a csoportot vezető Svájc pedig már nyolc ponttal előz meg minket. Folytatás júniusban Andorra ellen.

Nyitókép: Szalay-Berzeviczy Attila/24.hu

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Vb-selejtező, B csoport, 5. forduló

Portugália – Magyarország 3-0 (2-0)
Lisszabon, Estádio da Luz, vezeti: Szymon Marciniak (lengyel)

Portugália: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Guerreiro – Quaresma, André Gomes (Pizzi 86.), William Carvalho, Joao Mário (Joao Moutinho 83.) – André Silva (Bernardo Silva 67.), Cristiano Ronaldo

Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang (Lovrencsics 46.), Vinícius, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á., Gera (Pintér 85.), Gyurcsó (Kalmár 70.) –  Szalai

Gólszerző: André Silva (32.), C. Ronaldo (36., 65.)

Sárga lap: Dzsudzsák (61., Gera (76.), Kádár (83.)

Három...

Lovrencsics szabálytalansága után Ronaldo lőhetett éles szögből szabadrúgást. CR lövése a hosszú kapufa segítségével pattant a hálóba (3-0).

Ami eddig történt a csoportban

Két találkozót már lejátszottak a B-jelű hatosban. Svájc ha nehezen is, de Drmic góljával 1-0-ra legyőzte hazai pályán Lettországot. Andorra pedig pontot szerzett Feröer-szigetek ellen.

Vége az első félidőnek

2-0-ra vezet a jobban játszó Portugália. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Muszáj lesz változtatni, mert így esélytelen, hogy legalább egy pontot szerezzünk.

Már kettővel vezetnek!

André Silva csodálatos lekészítése után az érkező Cristiano Ronaldo lőtte ki a rövid alsót (2-0). A védőink nem tudtak blokkolni, Gulácsinak nem volt esélye a hárításra.

Vezet Portugália!

Ronaldo több embert is magára húzott, kitette a szélen érkező Guerreirónak, a tökéletes centerezését pedig André Silva közelről a kapuba lőtte (1-0),

Olvasói sztorik