Foci

Tuti tipp: 70 százalék, hogy a Chelsea lesz a bajnok

Cesc Fabregas (cesc fabregas, )
Cesc Fabregas (cesc fabregas, )

Az utóbbi tíz évben hétszer az nyerte az angol bajnokságot, aki az élen karácsonyozott. Nos, miután hétfőn a londoniak a Stoke City vendégeként2-0-ra győztek, meglehetősen nagy biztonsággal megállja helyét a cím.

Ha a Premier League-ben csak a hétfői meccseket vesszük górcső alá, akkor kijelenthető, a vendéglátó Stoke City és a Chelsea is kedveli ezeket játéknapokat. A Chelsea a legutóbbi tizenkilenc hétfői találkozójából csak egyet vesztett el, míg a Stoke az utolsó hatból négy győzelem mellett két döntetlent tud felmutatni.

 
Cesc Fabregasnak idén ez volt a 2. gólja és a 12. gólpassza 
Fotó: europress 

Ellenben a hazaiaknak most nem úgy indult a találkozó, ahogy szerették volna, mert már a 2. percben hátrányba kerültek. Cesc Fabregas jobb oldali szöglete után John Terry lefejelte a kapu jobb oldalába a labdát. Aki ismeri Mourinho taktikai repertoárját az tudja, ha egyszer vendégségben ilyen hamar előnyt szerez a portugál csapata, az nem nagyon szokta kiengedni kezéből a sikert.

Így is lett. A hazaiak nem túl erőteljes próbálkozásai rendre zátonyra futottak, míg a vendégek a 78. percben Cesc Fabregas révén feltették az i-re a pontot. A Chelseanek remek karácsonya lesz: három ponttal előzi meg a második Manchester Cityt és tízzel az ünnepekre a dobogóra kapaszkodó Manchester Unitedet.

Angol bajnokság, 17. forduló, eredmények:

Stoke City–Chelsea 0–2(Terry 2., Fabregas 78.)

vasárnap játszották:
FC Liverpool-Arsenal 2-2 (1-1)
Newcastle United-Sunderland 0-1 (0-0)
szombaton játszották:
Aston Villa-Manchester United 1-1 (1-0)
Hull City-Swansea City 0-1 (0-1)
Queens Park Rangers-West Bromwich Albion 3-2 (1-2)
Southampton-Everton 3-0 (1-0)
Tottenham Hotspur-Burnley 2-1 (2-1)
West Ham United-Leicester City 2-0 (1-0)
Manchester City-Crystal Palace 3-0 (0-0)

A bajnokság állása:

1. Chelsea 17 13 3 1 38–13 +25  42
  2. Manchester City 17 12 3 2 36–14 +22  39
  3. Manchester United 17 9 5 3 30–18 +12  32
  4. West Ham 17 9 4 4 29–19 +10  31
  5. Southampton 17 9 2 6 28–13 +15  29
  6. Arsenal 17 7 6 4 30–21 +9  27
  7. Tottenham 17 8 3 6 22–23 –1  27
  8. Swansea 17 7 4 6 22–19 +3  25
  9. Newcastle 17 6 5 6 18–23 –5  23
10. Liverpool 17 6 4 7 21–24 –3  22
11. Everton 17 5 6 6 27–27 0 21
12. Aston Villa 17 5 5 7 11–21 –10  20
13. Stoke City 17 5 4 8 18–23 –5  19
14. Sunderland 17 3 10 4 15–24 –9  19
15. West Bromwich Albion 17 4 5 8 17–23 –6  17
16. Queens Park Rangers 17 5 2 10 20–32 –12  17
17. Crystal Palace 17 3 6 8 19–27 –8  15
18. Burnley 17 3 6 8 12–26 –14  15
19. Hull City 17 2 7 8 15–24 –9  13
20. Leicester City 17 2 4 11 15–29 –14  10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik