Nagyvilág

Reagált Semjénre az ukrán külügy, remélik, nem az övé a hivatalos álláspont

Szerintük ellenállni kell azoknak a kísérleteknek, amelyek a kisebbségi jogok kérdését használják ki, ahogy az oroszok teszik.

Az ukrán külügyminisztérium közölte: meglepte őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfői nyilatkozata a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek autonómiáinak létrehozásáról.

Semjén azt mondta, a külhoni magyarság megmaradása attól függ, sikerül-e előrelépni az autonómia területén, a magyar érdekérvényesítés pedig egyenesen arányos a külhoni magyar pártok választási sikerével.

A kijevi külügy kiemelte: Magyarország fontos partnere Ukrajnának, és mindig is az volt. „Arra számítunk, hogy jószomszédi kapcsolataink a jövőben is államunk területi egysége, szuverenitása és alkotmánya tiszteletben tartásán alapulnak” – tették hozzá, remélve, hogy bármiféle spekulációk ebben a témában nem tükrözik Budapest hivatalos álláspontját.

Az ukrán külügyminisztérium szerint a két országnak együtt kell ellenállnia azoknak a kísérleteknek, amelyek kihasználják a nemzetiségi kisebbségi jogok szavatolásának kérdését – így Semjén Zsolt szavainak értelmezését is – a bizalmatlanság és a félreértés légkörének szítására, ahogy azt a közlemény szerint az orosz agresszor már több ízben megtette. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik